A GyulaTV – nek Fodor György finnugrista nyelvész, adott interjút a magyar nyelv eredetéről, és rokonságáról.
( https://www.gyulatelevizio.hu/2021/05/09/a-magyar-nyelv-eredete-es-a-magyar-finn-nyelvrokonsag/#slideac3478d69a3c81fa62e60f5c3696165a4e5e6ac4 )
A magyar és a nemzetközi nyelvtudomány jelenlegi általánosan elfogadott álláspontja szerint a magyar nyelv az uráli nyelvcsaládba tartozik – állítja Fodor György nyelvész.A riportban azonban rengeteg pontatlanság, igaztalan állítás, és szakszerűtlen megfogalmazás hangzik el. Ezek közül válogatunk néhányat:
A magyar nyelv rokonságának „családfája”
A riport alatt többször is megjelenik egy vágókép, amely az uráli nyelvcsaládot mutatja meg, a hagyományos családfa szimbólummal – metafórával. A képet az én blogomról vették https://finnugrizmus.blog.hu/2020/02/01/nyelvrokonsag_neprokonsag_403 amely azonban nem a finnugrisztika elfogadott családfa-metaforája szerint ábrázolja, a magyar nyelv rokoni kapcsolatait.
Jobbra a finnugrisztika szerinti uráli nyelvcsalád - Balra az "átalakított" családfa, jól látszik a két megvastagított vonal, amely az "alternatív" elmélet szerinti kapcsolatot jelöli.
A nyelvész is beszél arról hogy a magyar nyelv a "finnugor"- nyelvcsaládból ágazik el. A bemutatott ( baloldali ) ábrán viszont nem szerepel a finnugor alapnyelv.Az ugor ág itt közvetlenül az uráli alapnyelvből ágazik ki - ami egy alternatív elképzelés! - és a riportban sem ez a változat szerinti felépítés hangzik el.Az a „nyelvcsaládfa” amely a riport alatt többször is megjelenik, egy igencsak messzire vezető koncepció része, hiszen ha azt vesszük, hogy Kalevi Wiik, és Pusztay János szerint, a szamojédok nyelvcserével jutottak mai nyelvükhöz – tehát az nem az „uráli alapnyelvből” vállt ki – akkor tulajdonképpen ez az ősi alapnyelv sem létezett, és akkor az ugor és a finn-permi nyelveknek nem is volt közös őse, és akkor akár az – az, elképzelés is megállja a helyét, hogy a manysik is „nyelvet cseréltek” és az átadó nyelv éppen a magyar lehetett. (László Gyula: Őstörténetünk – 20)
A riport alapján nem igen gondolnánk, hogy Fodor György osztaná ezirányú nézeteinket, így nem igen tudjuk, hogy hogyan és miért került be a mi „családfa” változatunk a vágóképekbe.
Nem igen kívánunk ebben az ügyben semmiféle további lépést tenni, de ha már megtörtént a felhasználás, szívesen látnánk a forrásmegjelölést – ahogyan annak meglétét egyébként másoktól a „gyulatévé” megköveteli az Impresszuma szerint.
(E szerényke honlapocska persze örül annak ha bárhol bárki hivatkozik rá - még ha megjelölés nélkül is - de persze jobban esne a lelkünknek ha az jelezve is lenne. Fodor György immáron a második finnugrista, (az első Klíma László volt) aki megteszi azt az "otrombaságot", hogy nem jelzi hogy, tőlünk vette az anyagot, vagy hogy a "célozgatás" ránk vonatkozik.)
A „nyelvrokonság”... Fodor György szerint!
A nyelvész, azonban – és így maga a riport – egyebekben sem, és egyáltalán nem a finnugrisztika álláspontját közvetíti.
A nyelvészet szerint két nyelv akkor rokon, ha egy és ugyanazon alapnyelvből ered. A nyelvek, hasonlóságának, (vagy a hasonló kiejtésnek, hangzásának – mint az többször is hangsúlyozva van a riportban ) vagy nem hasonlóságának ehhez semmi köze nincsen. A nyelvrokonságot nem a közös eredetű, vagy hasonló kiejtésű szótövek adják, hanem azoknak egy kitüntetett, kizárólagos csoportja, az "alapszókincs" mutatja meg.
A magyar nyelvnek vannak közös eredetű szótövei az indoiráni nyelvekkel, (100 ) a török nyelvekkel, ( 300 ) és többek között a szláv nyelvekkel (600 ) is... meg még sok - sok más nyelvvel is. Ezeket a kapcsolatokat is, a nyelvtudománynak ugyan azon tudományos módszereivel tárták fel, mint az uráli nyelvekkel való kapcsolatokat, mégsem sorolódnak a magyar nyelv "rokonainak" sorába.
A magyar nyelv azért uráli nyelv mert az alapszókincse uráli eredetű. A "közös eredetű szótöveket" valóban a felvázolt módszerek segítségével tárja fel a nyelvészet, de a rokonság megállapításához ez kevés, ahhoz kizárólag az alapszókincs vizsgálata a mérvadó. Még akkor is így van ez, ha annak az "alapszókincsnek" a diffiníciója, a magunk szerény véleménye szerint, igencsak elnagyoltnak, és esetlegesnek tűnik!
A „magyar ősnyelv” - vagy valami más.
Többször elhangzik az is, hogy a "finnugorellenesek" valamiféle ősnyelvnek, tartják a magyart, és ezért ellenzik a finnugor rokonságot, és ezért tagadják az „északi rokonokkal” való összetartozás tényét. A finnugorellenesek többsége azonban egyáltalán nem azért finnugor ellenes, mert azt gondolja, hogy a magyar nyelv egy "ősnyelv", hanem azért mert az gondolja, hogy a magyar nyelv nem finnugor nyelv! Azért ez nagy különbség!
A Habsburg ármány...és a „halzsíros atyafiság”
Mint ahogyan a finnugor nyelvrokonsággal szembeni negatív hullám sem azért látszik fellángolni Magyarországon; mert egyre többen tagadják le vagy épp nevezik Habsburg/szocialista propagandának, a finnugor nyelvrokonságot.
Igazán sajnálom, hogy Fodor György is beállt azon finnugristák sorába, akik mindenáron a "Habsburg-ármány" - sztereotípiát kívánják rásütni a finnugorellenesekre. Pedig a legtöbb finnugorellenes, egyáltalán nem a "Habsburgok" miatt finnugor ellenes. Mint ahogyan azt sem gondolnám, hogy a „finnugor nyelvrokonság elnemismerése" valaha is a finnugor nyelvű népekkel szembeni ellenérzésekből táplálkozott volna. A „maistream finnugrisztika” ugyan gyakran hangoztatja, azt is, hogy az ellenvéleményt megfogalmazók a „halszagú – halzsíros – rokonság” ellen tiltakoznak, azonban ez-az aforizma sem a „finnugorellenesek találmánya” - hanem ismert finnugristák ( Barna Ferdinánd, Bánóczi József , Zsirai Miklós ) terjesztették el, vélt vagy valós ellenfeleik lejáratására.
A magyar és a finnugor kapcsolatok, elfogadtatása, tehát egyáltalán nem a „nyelvrokonság széleskörű elnemismerésétől” olyan, amilyen, hanem kétségtelen, tény, hogy kevesen tettek többet e kapcsolat „szétzilálásáért” mint éppen az a finnugrisztika, amely a „kisajátított igazság trónjáról mondja el megsemmisítő véleményét” ( Pusztay János ) éppen azoknak a szállóigéknek a felhasználásával, amelyeket – mint tudjuk – ő maga talált ki.
A magyar nyelv és a magyar nép „eredete” - és a „pusztaromantika...!
A magyar nyelv eredetének, és a magyar nép eredetének szétválasztását, még soha senkinek nem sikerült bizonyítania, sőt a finnugrisztika legnagyobbjai ezt a két fogalmat soha nem is választották szét.
"A magyarság tehát minden valószínűség szerint már a törökökkel való összekerülése előtt sem volt teljesen egységes fajú, de annyi kétségtelen, hogy a finnugor származású magyarok voltak mindig többségben, ők voltak a befogadók, és a beolvasztók és az ő nyelvüket vették át a hozzájuk csatlakozó népelemek. Bármilyen idegen elemekkel gyarapodott is tehát a magyarság, annyi bizonyos, hogy az „igazi magyarok” az ős-finnugoroknak egyenes leszármazottai." ( Szinnyei József )
Minek is van „eredete” - és minek „eredetei”...!
A riportban különben elhangzik egy olyan pontatlanság is amit nehezen tudunk megemészteni. Egy laikustól esetleg elnézünk egy ilyent, no de itt „tanult finnugristáról” beszélünk.
Hiszen nem a magyar nyelvnek vannak eredetei, hanem a magyar népnek, a nyelvnek viszont csak "eredete" lehetséges – azt ugyanis Budenz óta tudjuk, hogy az lehetetlen, hogy egy nyelv két alapnyelvből eredjen!
Ha tehát egy nyelvész azt állítja, hogy a magyar nyelvnek több „gyökere” ( Szilágy N Sándor beszél erről ) is van – vagyis nem egyetlen nyelvből ered – hanem gyökérzetként sok – sok kicsiny ( vagy nem kicsiny ) nyelvből alakul ki, akkor a nyelvrokonság fogalmát újra kell definiálnia, mert akkor azt nem a finnugrisztika hagyományosan elfogadott doktrínája szerint értelmezi. Ezt viszont illenék jelezni, mert hogy akkor nem igazán tudjuk, hogy miről is beszélgetünk tulajdonképpen.
Erről az új doktrínáról nem igen lehet szó, Fodor Györgynél, miután a riport elején lapozgatott, Maticsák Sándor könyvnél „hagyományosabb felfogásban” - mostanában kevesen írtak erről a témáról.
Akkor viszont nem igazán értjük, hogy hogyan tévedhetett Fodor György ekkorát. A nyelv eredetének finnugrisztikai terminológiája, olyan alapvetés, amit komoly szakember álmából felébresztve sem téveszthet el.
Mit is tudunk 300 – éve? - és mit nem!
Fodor György azt is állítja, hogy a finnugor nyelvrokonságról már 300 éve tudunk! Nem oly rég Klíma László még csak 150 – évet mert leírni – azt is vitattuk akkor.
Most ezzel a háromszáz évvel azonban Fodor már tényleg „elment a falig”...! Persze tudjuk, hogy egynémely finnugrista, még ennél is messzebbre merészkedik, és képes akár 1458 - Aeneas Sylvius Piccolomini - a későbbi II. Pius pápáig, de akár Nagy Alfrédig is ( 849 – 899 ) visszavezetni a finnugor rokonság felismerését. Ezeknek a képtelenségeknek jártunk utána itt:
https://finnugrizmus.blog.hu/2020/11/14/finnugrizmus_avagy_miota_finnugor_a_magyar_nyelv
Szóval értjük mi az „elődök munkássága előtti főhajtás” igényét, és azoknak tiszteletét - de azért maradjunk a realitásoknál.
Egy másik finnugrista ezt írja Sajnovics munkásságáról:
„Miután Sajnovics akkor még sem a hangtannal általában, sem a szabályos hangváltozások fogalmával nem lehetett tisztában, hasonlítása alapvetően a hangalakok és jelentések egyezéseire, hasonlóságára épült.” ( Tordai István – 2010. január 12. – Nyest )
Ezek alapján tehát kimondhatjuk, hogy Sajnovicsék pontosan ugyan olyan – ma már naiv, alternatív etimologizálásnak nevezett, módszereket használtak, a nyelvek kapcsolatainak kimutatására, mint Otrokocsi vagy Horvát. Mindössze annyi a különbség, hogy Horváték, következtetése egy „vesztesnek” hirdetett paradigma része lett, a Sajnovicsék következtetéseit azonban a finnugrisztika később igazolhatónak vélte. Horváték becsületét, aztán – még mindenféle hazugságokkal megtoldva – a sárba tiporták, Sajnovicsékról meg úgy beszélnek, mintha Ők már a modern módszerekkel dolgoztak volna – pedig nem! A finnugrisztika (a győztesnek mondott paradigma) az egyiket felmagasztalta, a másikat (a vesztesnek kikiáltott paradigmát, az elsődleges magyar őstörténeti „hun – avar – magyar rokonság” paradigmát) - a sárba tiporta.
Azt gondolom, hogy a modern nyelvrokonítás paradigmája jó ha az 50 – évet megélte – nem hiszem, hogy a nyelvészetnek különösebben használna az, hogy „több száz éves” - múltat hazudunk ennek a tudománynak. El kellene már felejteni ezt a „délibábosfinuugrisztikázást” és koncentrálni a nyelv valódi állapotának feltárására. A nyelvek rokonítgatása egy kudarc – így a finnugrisztika is egy kudarc történeteként fog bevonulni a tudománytörténetbe - ezt ugyan nem tudhatom, de legalább ebben biztos vagyok.
Nem igen van már ezek után már mit mondani. Azt valószínűleg hiábavalóság lenne remélni, hogy a riportalany ( finugrista nyelvész, gimnáziumi magyartanár) a későbbiekben több GéKI-t, olvasson – bár amint látszik ez azért igencsak tanácsos, szükséges, és egyúttal hasznos is lenne - mielőtt bármilyen témában is megszólal, mert ez esetleg megóvná egy ekkora blamától, mint ez a riport.
GéKI
