A Nagyszentmiklósi kincs feliratai értelmezésének történetéről Fridrich Klára írt összefoglaló tanulmányt - Budapest, 2015. A tanulmányban szerepel a 21 – es tál körfelirata megfejtésének történeti összefoglalása is. Anélkül, hogy külön értékelném a megfejtéseket én a magam részéről a Vékony Gábor féle változatot tekintem a legelfogadhatóbbnak, tekintve, hogy Ő az aki leginkább ragaszkodott az eredeti szöveg betű szerinti olvasatához.
Az eredeti felirat, ( a képen látható ) latin betűs átirata – talán így lehetne:
BOYHLA . ZSOAPÁN . TESZI . ( DUGETOJGI ) . BOYTAOYL . ZSOAPÁN . ( TAGROGI ) . ÖCCSE . TESZI
Vékony Gábor olvasata:
BOYLA ZSUPÁN TESZI DIJETTÉ BUTAUL ZSUPÁN TAYRUVÁ ÖCCSÉ TESZI
Véleményem szerint Vékony nem vette észre, hogy az írás értelmezése tulajdonképpen egy „titkosírás”… a tál készítője egy olyan szöveget „rejtett” el, amit nem igen mert volna egyértelműen leírni. Az írás ezért a szavakat elválasztó ( pontok ) némi áthelyezésével válik érthetővé.
A szöveg így hasonlatos a Gertrudisz királyné megölése körül kialakult legendában szereplő mondathoz, amelyet állítólag János főpap írt a zendülőkhöz.
„A királynét megölni nem kell félnetek jó lesz ha mindenki beleegyezne én nem ellenzem.”
Amit ugye tudjuk, hogy kétféleképpen lehet értelmezni, amely szerint az egyik értelmezés teljesen ellentéte a másiknak.
Az én olvasatom tehát:
BOYLA . ZSUPÁN . TESZI . DUGETOIGI . BUTA . ALZSUPÁN . TAGROGI . ÖCCSÉT . TESZI
Az egyes - ponttal elválasztott - szavakban is vannak ugyan a megértést nehezítő fölösleges, betűk, de a leginkább megtévesztő a következő:
BUTAUL . ZSUPÁN = BUTA . ALZSUPÁN
A megértéshez szerintem ez a „kis változtatás” járul hozzá igazán, mert hogy így, mai átírásban, a szöveg – valahogyan igy hangzana:
BOYLA ZSUPÁN A BUTA ( … ) ÖCCSÉT TETTE MEG ALZSUPÁNNÁ
DUGETOIGI és TAGROGI = Vagy „szövegkitöltő” értelmetlen kifejezések, az egyértelmű szövegértés eltakarására, vagy a buta mellett – egyelőre megfejtetlen - valamilyen további, az alzsupánra nézvést dehonesztáló kifejezések.
A megfejtéshez esetleg még további lehetőségént, az alábbiakat lehet feltételezni:
TAGROGI = TROGLODITA = barlanglakó = primitív = barbár = alantas= .... !!!
A "trogodűták" - egy ókori, végtelenül primitív Észak-Afrikai nép, akik az ókori szerzők szerint a "denevérhez hasonló" - hangokat adtak ki, meztelenül jártak, és állataiknak nem csak a húsát, hanem a bőrét és a szőrét is megették, illetve tejből és vérből összekevert italt is fogyasztottak.
DUGETOIGI = két év
A teljes megfejtés tehát valahogyan így szólhat:
BOYLA ZSUPÁN KÉT ÉVE A BUTA BARLANGLAKÓ ÖCCSÉT TETTE MEG ALZSUPÁNNÁ
Ha egy ilyen szöveget nem lehetett egyértelműen elhelyezni egy tálra, akkor az a szöveg keletkezésének időpontjára is magyarázatot ad. Anonymusnál „a kisebbik Gyula két fia BOLYA és BONYHA ( 2007/101/24. rész )
A „gyula” – István általi „megfegyelmezése” után - kivonult az országból, és onnan próbálta meg bomlasztani a királyságot, oly annyira, hogy István még a határ közeléből (Vitéz Boleszláv lengyel király, az egyik határ menti várat bízta, a hozzá menekülő nagyúrra) is kénytelen volt elüldözni – de még ekkor sem tört az életére. Két fia azonban, élete végéig hűségesen szolgálta a királyt.
Kérdés, hogy kinek is volt ez a két fiú annyira az útjában, hogy a gyűlöletét, még egy aranytálra is képes volt felvésni, vagy felvésetni – pontosabban „poncolni vagy poncoltatni”…!
Több szakértő szerint is, a kincs utolsó tulajdonosa – és egyben az elrejtője is az-az Ajtony vezér volt, akinek a legyőzésére István Csanádot küldte, aki aztán meg is ölte, és birtokaiból részesülve, a róla elnevezett Csanád vármegye ispánja lett.
Az adatok szerint Bolya és Bonyha kortársa volt Ajtonynak. Arról nincs ugyan releváns információnk, hogy apjuk volt birtokain, voltak e „zsupánok” ők valójában – de ezt kizárni sem lehet. Ha azonban voltak, akkor lehettek érdekellentétek a két család között, de amint a forrásokból az kideríthető hatalmi ellentétek mindenképpen lehettek közöttük, hiszen a két fiú István pártján állt, a nagyhatalmú Ajtony vezér viszont ellenfele lett a királynak.
Ajtony birtokai (országa) a Maros alsó folyásának környékén terültek el, a gyula birtokai (országa) pedig ezzel határosak a Maros felső folyása és a Körösvidék, később pedig inkább a történelmi Erdély - vidéke, amelynek része volt a "sóvidék" is,. Az ellentéteknek tehát megvoltak az alapjai, Ajtony ugyan is megvámolta a Moroson közlekedő sószállítmányokat.
Megjegyezhetjük, tehát, hogy ha a készítőnek, vagy a megrendelőnek, az volt a célja, hogy leírja, a két gyűlölt fiúról azt, amit le akart írni, de az is célja volt, hogy azt ne lehessen könnyedén elolvasni, akkor elmondhatjuk, hogy mind a két cél teljesült. Az utókornak fennmaradt a „lesújtó vélemény” de a megfejtés, sok -sok tudós koponyának okozott már sok-sok óra munkát – és még ma sem lehetünk biztosak az olvasatban.
A nagyszentmiklósi kincsre a Temes megyei Nagyszentmiklós határában 1799. július 3-án egy szerb ( román ) szőlősgazda árokásás közben bukkant. A kincs 23 aranyedényből áll, összsúlyuk majdnem 10 kg. Előkerülése óta eredete heves viták tárgya volt, mivel az edények többségét nem egyazon időben és műhelyben készíthették. 1799. október 1-jén I. Ferenc magyar király intézkedésének eredményeként került a bécsi Császári és Királyi Régiségtárba. Jelenleg a bécsi Szépművészeti Múzeumban (Kunsthistorisches Museum) őrzik. Magyarországon a kincset először 1884-ben állították ki, majd a Magyar Nemzeti Múzeum alapításának 200. évfordulóján, 2002-ben volt ismét látható Budapesten. Eredetéről, feliratainak megfejtéséről, valamikori tulajdonosairól, elrejtőjének személyéről, könyvtárnyi tanulmány született már.
Sajnálatos, hogy a magyar tudományosság szinte alig tett lépéseket a kincs Magyarországra hozatala érdekében. A „hazaperlést” – az is nehezíti, hogy a kincs feliratait a finnugrista tudomány még a legnyilvánvalóbban egyértelműeket sem tartja magyar nyelvűnek, ez pedig azért van, hogy a magyar rovásírást, a türkből, kazárból, arámiból eredeztethesse. A hazai finnugrizmus, ezzel, megint gyalázatos módon járult hozzá a magyar nemzet megkárosításához, és kifosztásához. A kincs végleges hazahozatala érdekében már 100 – éve is felszólaltak magyar hazafiak, hiszen ez a kincs a magyar hagyományé, és a magyar földé. Vissza kell kerülnie hozzánk. Ezúton is szeretném felhívni az MKI - és a magyar polgári kormány figyelmét, hogy ez a kincs, legalább olyan fontos, a magyarság történelmének szempontjából - ha nem fontossabb - mint a Seusó-kincs.
Visszaszerzése, a magyar politika, és a magyar tudományosság egyik legrégibb adóssága a magyar nemzet felé. Ez a kincs minden kétséget kizáróan a magyar törénelem, és magyarságunknak része, és a magyarság tulajdona - helye egyértelműen Magyarországon van - távoltartásának megítélése minden kétséget kizáróan - RABLÁS!
Minden esetre, ha a kincs utolsó tulajdonosa és készíttetője valóban Ajtony vezér volt, akkor nemes bosszút állt ellenfelein és gyilkosain. Hiszen vannak olyan tudósok – mint Szőllősy Kálmán ( 1999 ) vagy Friedrich Klára: Emlékezzünk Ajtony vezérre az Ősök és írások c. könyvben ( 2006/160 ) – akik tanulmányaikban meggyőzően támasztják alá, hogy Ajtony bizony jogosult a fejedelmi címre, és igen méltatva beszélnek Ajtony személyiségéről, mert hogy ezzel a kifosztott, csalárdul meggyilkolt magyar elődünkkel igazán mostohán bántak el a kortársak, és a történetírók.
Ajtony igazi bűne ugyanis csupán csak az volt, hogy egyenlőnek tartotta magát Istvánnal – nem fogadta el parancsait, és megvámolta a Marosi sószállítmányokat – vereségével azonban „a győztes mindent visz” alapon a becsületét is elvesztette. Az egyik legenda szerint legyőzői ( Csanád és Gyula ) holtestét meggyalázták, lefejezték, és a nyelvét is kivágták, így loholtak, kérkedve hőstettükkel István elé. Anonymus szerint Ajtony annak a Glad ( Galád ) vezérnek az utóda, akit még Árpád sem tudott igazán legyőzni, és végül is így a család közel öt emberöltőn keresztül megőrizte (feltehetően bánáti) birtokait.
Ajtony ősének nevét, a magyar nyelv egy meglehetőst pejoratív jelzőként őrizte meg ( Galád ) vagy az is elképzelhető, hogy ebből a magyar szitokszóból képezte nevét, első krónikánk megalkotója.
"...Azt a földet végül, amely a Maros folyótól egészen Orsova váráig terül el, egy bizonyos Galad nevű vezér, aki Bodony várából jött, foglalta el a "kumánok" segítségével. Az ő ivadékából született Ajtony..."
Bármelyik változat is az igaz, nem mondhatjuk, hogy az Árpád-házi történetírás, túlzásba vitte volna a tiszteletüket. Ugyan csak hasonlóan járt "Menmarót" ( akinek nevét "Morva csődör" - ként fordítják) vezér, akit legyőzni meg a székelyek segítettek, vagy a "névkimondási átokkal" sújtott Fajsz - nagyfejedelem, akinek meg még a nevét is kitörölték a magyar történelemből, mivel valószínűleg uralmát a hagyományos "szenioritás" alapján és nem az "újmódi" - primogenitúra - elve alapján gyakorolta. Persze az sem tett jót a hírnevének, hogy az Ő fejedelemsége alatt történt meg a "kalandozások korának" lenagyobb vesztes csatája - az Augsburgi vereség, amelyet később "nemzeti gyászként" írt le a magyar krónikairodalom - a "hét gyászmagyar" megszégyenítésének történetével.
Egy másik lehetőség, hogy maga a készítő volt az, aki, még a megrendelő elől is el akarta rejteni gyűlöletének ezen módon is hangot adó véleményét - ezért rejtette el a valódi szöveget – de persze ez már egy másik történet.
GéKI
