"Kegyelmes uraim, félek, magukban tesznek kárt!"
(Forrás: Borsszem Jankó XXVI. évf. 1355. sz. december 31.)
Már régebben is írtam a néprokonság, nyelvrokonság témakörben, most újabb alkalmat adott egy cikk a megszólalásra. A publicista természetesen újra @zegernyei alias Klima László – Még néhány mondat a rokonságról, című tanulmánya.
A lényeg helyett, természetesen megint az „amatőr őstörténetbúvárok” ostorozása és szapulása lett a cél, mint a szerző összes többi publicisztikájában. Jellemző, hogy még az MTA – felkérésére írt, a tudomány.hu honlapon megjelent írásában is leginkább ezzel, és nem pedig a tudomány jelenlegi álláspontjának bemutatásával foglakozott. Bár a mostani cikkében is azt állítja, hogy itt cáfolta a finnugor nyelvrokonság ideológiai alapú fogantatását, mi azonban már régebben is bemutattuk, hogy az így nem teljesen fedi a valóságot. A cikkünkben több hazugságot is lelepleztünk. Többek között a „nem vagyunk finnugorok” a „Habsburg-ármány” és a „halzsíros atyafiság” - témakörében mutattuk be, hogy ezeket az ostobaságokat, leginkább jól megfizetett finnugrisztikusok találták ki, vélt, avagy valós ellenfeleik lejáratására, és ők is terjesztik ezeket, még a mai napság is.
Ez a legutóbbi cikk is tovább folytatja a hazugságcunamit – újra csak a rokonság témakörében. Újra felemlegeti azt a már egyértelműen, és többször is cáfolt tételt, mi szerint Szinnyei József avagy Zsirai Miklós tagadta volna ( a magyarokra vonatkozóan ) a nyelvrokonság és néprokonság összetartozását.
Akkor most újra ideidézzük az ominózus Szinnyeí tanulmány jelesebb megállapításait.
„Tudvalévő dolog, hogy a nyelvek rokonsága nem bizonyítja okvetlenül a népek fajrokonságát is, aminthogy az ugyanazon anyanyelvűek sem tartoznak okvetlenül mind ugyanazon fajhoz. Ennélfogva nem szabad eleve elutasítani némely íróknak azt a föltevését, hogy az „igazi” magyarság faj szerint nem finnugor. Ennek a lehetőségét – elvben – el kell fogadni. Hogy azonban ez a lehetőség bizonyossággá fokozódik-e, az azon múlik, hogy minő erősségekkel lehet ezt alátámasztani.
- A tudomány világánál érvénytelennek bizonyulnak mindazok az erősségek, amelyeket a magyarság török voltának bizonyítására felhoztak, és érvénytelenek mindazok is, amelyek a magyar népet, mint „harcos” népet különbözteti meg a „békességes halászó vadászó” többi finnugor néptől.
- A magyar nép sem nem „vegyülék faj”, sem nem „keveréknép”, de az kétségtelen, hogy mind a magyar nyelvre, mind a magyar népre erős hatással voltak a körülötte élő török, indoiráni, szláv … stb. népek.
A magyarság tehát minden valószínűség szerint már a törökökkel való összekerülése előtt sem volt teljesen egységes fajú, de annyi kétségtelen, hogy a finnugor származású magyarok voltak mindig többségben, ők voltak a befogadók, és a beolvasztók és az ő nyelvüket vették át a hozzájuk csatlakozó népelemek.
Bármilyen idegen elemekkel gyarapodott is tehát a magyarság, annyi bizonyos, hogy az „igazi magyarok” az ős-finnugoroknak egyenes leszármazottai.”
Ennyit vall a nyelv, aki ennek alapján áll az erős alapokon áll. Ezen alapokon kívül csak az ingovány van és arra nem tanácsos rálépni”
Kedves Barátunk tehát – hiába volt Szinnyei figyelmeztetése – amint látjuk, igencsak ingoványos területre tévedett – már nem először. Azzal az állítással, hogy a „finnugrista nyelvészet” kizárólag csak a nyelvek rokonságát állítja, újra és újra kínos önigazolásba hajszolja önnönmagát, és ezt az önigazolást újra és újra hazugságokkal igyekszik alátámasztani.
Ez a hatalmas önigazolási erőlködés azonban néha már nem csak kínos, hanem olyan irányba is elsodorja szerzőnket – amely már csak a Márki Zay Péter féle elszólások tengerének mélységével mérhető.
A finnugorellenesek újabb és újabb szapulására, és földbedöngölése óhajának hatására újra csak leírta, hogy:
„A finnugor nyelvrokonságot elutasítók körében a rokonság és a nyelvrokonság fogalma végzetesen összekeveredett.”
Mint azonban látni fogjuk, ennek az „összekeveredésnek” – éppen, hogy a tanulmány szerzője esett áldozatul.
Az állításának igazolására ugyan is két fényképet is közölt, amelyeken egyrészt Kálid Artúr és Gémes Antos színészek, másrészt Liu Shaolin és Liu Shaoáng gyorskorcsolyázók szerepelnek.
Láthatóan, és egyébként tudhatóan is, négyük közül valószínűleg egyiküknek az ősei sem évezredek óta élnek itt a KM – ben, mégis tudható, róluk, hogy magyarnak vallják magukat. Ezen senki nem lepődik meg, és senki nem botránkozik meg rajta – „a Szt. Istváni - türelmi politika” meghirdetése óta „dokumentáltan” is, nemzeti politizálásunkban, a befogadás elve (besenyők, kálizok, kunok, jászok, szászok, szerbek… stb.) érvényesül.
„Mert az egy nyelvű és egy szokású ország gyenge és esendő”
Ami azonban megdöbbentő és egyúttal megbotránkoztató is, az a képek aláírása:
„Finnugorok, magyarok? Avagy csak magyarul (is) beszélnek?”
A nyelvrokonság és a néprokonság szétválasztásának hatalmas bizonyítási vágya miatti, heroikus hazugságcunamijában, szerzőnk így valami egészen félelmetes világba tévedt. A mondatban ugyanis így egyértelműen, kétségbe vonta a négy fiatalember magyarságát, és csak azt engedte meg nekik, hogy ők is „magyarul beszélnek”.
Nem tartjuk szándékosnak a szerzőnek e „félelmetes világba” – történő utazását. Pontosan arra szeretnénk felhívni a figyelmét, hogy e- teljesen hiábavaló küzdelem – a mundér becsületének mindenáron való megvédése – nem először vitte már szerzőnket tévutakra. Állításaival több cikkében is súrolta már a törvényesség határait. Legutóbb a Médiatanács MN/899-8/2022 ügyirat számú tájékoztatásában foglalt állást, hogy bár ugyan a kifogásolt cikkek, tartalmaztak ugyan a honfoglaló magyarokat ért kritikát, és az életmódjukra és politikai berendezkedésükre vonatkozó észrevételeket, de ezek nem merítették ki a törvényben megfogalmazott gyűlöletkeltés, avagy a kirekesztés fogalmát. Mint amolyan jogkövető állampolgár, elfogadom az NMHH – tájékoztatását, és tudomásul veszem hogy nem indít eljárást, de azért megjegyzem, hogy a HVG – t ( https://www.kuria-birosag.hu/hu/sajto/tajekoztato-kozosseghez-tartozassal-osszefuggo-szemelyisegi-jog-megsertese-targyaban-indult ) - a Kúria elítélte a „büdös magyar migránsok” és a „magyar banditák” – használata miatt, amelyek azért nem állnak annyira távol, a kalandozó magyarokat „maffiabandának” – tituláló állítástól.
Mindenesetre, miután ezt most – kivételesen – nem tartjuk szándékos cselekedetnek, mindössze annak tudjuk be, hogy a „habilitált adjunktus” most is – rossz szokásának megfelelően – a nagy erőlködésben, megint „túltolta a biciglit” – egy kicsinyég – és még csak észre sem vette, hogy eközben megsértette a négy fiatalembert.
De hogyan is jutott ide a „Tanárúr” …!
A ma finnugrisztikusai, mindenáron azt a hamis látszatot igyekeznek kelteni, hogy a magyar nyelv és a magyar nép eredetét szét kell választani, és azt a látszatot szándékoznak kelteni, mintha ezt a szétválasztást már vagy 150 – éve meg is tették volna. Az igazság azonban az, hogy ezt a szétválasztást (bár valóban voltak rá próbálkozások) – a magyarság esetében – ezt soha senkinek nem sikerült bizonyítani. Aki megpróbálja a szétválasztást, igazolni, az mindig abba a dilemmába ütközik, hogy akkor a mai magyarságnak nyelvcserével kellett, hogy magyar nyelvéhez jusson. Márpedig a nyelvcserét eddig még senkinek nem sikerült igazolni. Soha senki nem tudta azt a kérdést megválaszolni, hogy miért, is hagyta volna el, a magyarság a kitudja milyen ősi anyanyelvét… és hogy akkor mi is történt azokkal, akik addig beszélték ezt a nyelvet, és hogy miért is vált szükségessé a nyelvcsere? – miért is nem volt jó az-az addig beszélt „édesanyanyelv” …?
Szögezzük le tehát, hogy a magyar nyelv eredetének és a magyarság eredetének szétválasztása eddig még soha, senkinek nem sikerült, és a finnugrisztikának, ez nem is igen állt szándékában sohasem.
Szinnyei József álláspontjának idézése után álljon itt egy "kommunista őstörténész kivonatolt" véleménye is:
„A burzsoá korszak nyelvészei közötti vita a finnugor származást hírdetők győzelmével ért véget, így a magyar őstörténetírásban megszilárdult a magyarság finnugor származásának elmélete... amely arra az elképzelésre épült, hogy: - a nyelvek rokonsága azt bizonyítja, hogy volt egy idő, amikor a rokonnyelveket beszélő népek elődei illetve ezeknek egy része, szorosabb kapcsolatban élt egymással. ... A finnugor nyelvek rokonságából, tehát egy hajdani közös nyelvi forrás, a finnugor alapnyelv létezése, és a finnugor népek elődeinek őskori szétvándorlása következik." ( Molnár Erik: A Magyar nép őstörténete / 1954 )
Molnár Erik munkásságát, ugyan sok bírálat is érte, de ez az idézet is azt bizonyítja, hogy a hazai finnugrisztika, az ősfinnugristák megalkotta, a magyar nyelvtörténet, és a néptörténet összetartozásának tételét, egészen napjainkig, nemhogy nem tudta, ... de soha nem is akarta megcáfolni.
Az állítás igazolására ide idézünk néhány tételt, az egészen közelmúltból:
- „…abban is megegyeztek a kutatók, hogy a rokon nyelvek valamilyen nagyjából még egységes ősnyelvre mennek vissza, amelyet a még szintén többé – kevésbé egységes ősnép beszélt”
( Fodor István: Őstörténet és honfoglalás – 2009 :14)
- „A finnugor egység minden bizonnyal a neolitikum késői szakaszán, vagy a bronzkor kezdetén – a Kr. e. 2000 körüli évszázadokban – bomlott fel. Ebben az időszakban az ugorok (a mai obi-ugorok és magyarok ősei) az Uráltól keletre éltek, a finnségiek pedig a kelet-európai erdővidéket népesítették be az Uráltól egészen a Baltikumtól nem messze eső területekig.”
( Az ELTE Finnugor Tanszék – Tananyag: 2019.12.20. )
Azokat a tételeket, tehát amelyeket a ma finnugrisztikusai „szövegkörnyezetükből” kirángatva idézgetnek – vélt – igazuk bizonygatására, egyálltalán nem lehet elfogadni. Hasonlóan nem ehet elfogadni a Honti László nevével fémjelzett arrogáns, és az ellenvéleményt megformálókról gyalázkodó stílusban előadott „tudományos tényként” – aposztrofált állításokat sem. Sőt kijelenhető, hogy a „Honti-stílus” – alkalmazói mára már egyértelműen kiírták magukat a tisztességes tudósok társadalmából. Lassan ezek közé kell sorolni, Klima Lászlót is. Igazán csak sajnálnivalóak azok a „fiatal” – tudósok ( Türk Attila – Keszi Tamás – Németh Endre ) akik az utóbbi időben bedőltek neki, és hagyták, hogy a hátukon átkapaszkodva, manapság, az ismeretlenség langyos félhomályából, az előtérbe tülekedjen.
De, hogy lássuk, hogy nem csak mi gonolkodunk így, nézzük László Gyula mit írt erről:
"... aki azt mondja, hogy - így volt - az magamgát csapja be (és az olvasót), aki azt mondja : ezért és ezért így lehetett, arra érdemes figyelni."
GéKI
