A Vatikáni Magyar kápolna, Szent István király és a Nagyboldogasszony

A magyarság és a magyar nyelv fennmaradásának okairól, és körülményeiről már több cikket is írt a szerző…legutóbb a fenti címmel.

https://www.nyest.hu/renhirek/nem-kalandozas-annal-sokkal-rosszabb

• A első részben arra mutattunk rá, hogy a cikk igazi célja a „nemzeti bűntudat” felébresztése, amely az önmagunk teljes feladásának elfogadására való „érzékenyítési propaganda” – része.
• A második részben a „kalandozások korának” konzervatív értékelését adjuk.
• A harmadik részben pedig bemutatjuk hogyan lettek a honfoglalók, legyőzött földönfutókból, maffiózó keresztényüldöző rablóbanda.

Foglaljuk röviden össze, a szerző önmaga is citált cikkeinek eszenciáját!

„Feltehetőleg a kalandozásoknak, és a magyar társadalom akkori szervezeti formájának (maffiaszerű képződmény) köszönhetjük a magyar nyelv Kárpát-medencei hegemóniáját, és azt, hogy Szent István magyar államot alapíthatott. A kalandozásokból befolyt jövedelem nélkül nem lehetett volna magyar államot alapítani. E hadjáratoknak köszönhető, hogy magyarok maradtunk és magyarul beszélünk a Kárpát-medencében. Ebből a szempontból ezek a hadjáratok hasznosak voltak. Ugyanakkor nyilvánvaló az igazságtalanságuk. Büszkék csak akkor lehetünk rájuk, ha Lenin cinikus történelemszemléletét követjük.”

2. Rész: A megmaradás kultikus törvénye

Bár a „kalandozások” szerintünk is a magyarság történetének elengedhetetlen része, és valóban a megmaradáshoz vezető útnak is egy szükséges velejárója, de a magyarság és a magyar nyelv fennmaradásának elengedhetetlen feltételeként mi inkább két másik eseményt  ( ami szerintünk egyébként összetartozik ) tartunk - a „honfoglalást” és az „államalapítást” …! Vagyis Árpád országépítő munkáját, és Szent István megkoronázását, nemzetépítését és a kereszténység felvételét.

A kalandozásokról már Marczali Henrik nagy történelemtudósunk is így beszélt, a Magyarország története - című korszakos munkájában – pedig ebben a könyvében Magyar Birodalomként említi Szent István országát – amit kevesen szoktak egyébként megtenni!

„Mennyi erő, vitézség és páratlan ügyesség kallódott így el politikai haszon, sőt valódi dicsőség nélkül. Az erőpazarlás nemzetünk régi átka, itt jelentkezik először, párosulva az előrelátás hiányával. Az álltalános barbárság e korában, mégis csak az egyház volt az mely a magyart a többi néptől legjobban elválasztotta.”

A konzervatív tudomány tehát – bár elismeri jelentőségét – de egyáltalán nem tekinti a kalandozásokat, holmi ország – nemzet és a nyelv, megmaradásához elengedhetetlenül szükséges mozzanatnak. Sőt sokszor nemzet és erkölcsromboló hatásait hangsúlyozza, néha - mint azt a Marczali idézet is mutatja - talán kissé túlzásokba is esve.

Mi ezért inkább a következő gondolatokat ajánljuk megfontolásra a szerzőnek. Ha már a „megmaradás” és a "honalapítás" - filozófiai gondolatiságához is hozzászól, akkor kénytelen szembenézni annak spirituális, szakrális tartalmával is. Talán érdemes lett volna ezen is elgondolkodnia, mielőtt állást foglal. Némi kapaszkodó ahhoz, hogy min, és miért is kellene elgondolkodnia!

"Őszbe fordulván, az imádság hatalmas közbenjáró erejének két kapaszkodóját, Olvasós Boldogasszony és a Magyarok nagyasszonyának ünnepét kínálja fel az alantas emberi ösztönöktől való szabadulás útjához a keresztény naptár. ( október 7. – 8. )  Mert „mindkét Mária" lát, hall, érez, átlényegít és közvetít. Fohászt és hálát egyaránt..."

Egy nyelvészeti portálnak, és egy régésznek, persze nem feltétlenül kell foglalkoznia október 7.- 8. - át érintő gondolatokkal, de aki egyszer nyakába veszi a kolompot, az kolompoljon.

A magyarság őstörténete az utonjárás krónikája, az úton lévőnek pedig az egyik fogódzója: a mérföldkő. Az egyik ilyen mérföldkő minden bizonnyal a Honfoglalás, és annak korszakjelzője, az akkori uralkodó Árpád. A másik korszakhatár a Krisztus utáni ezredik év, a nemzetépítő munka kezdete, és a korszakjelző az uralkodó, akinek alakját 1949-ben, s aztán négy évtizedig majdnem sikerült kitörölni a közbeszédből, még a neki szentelt ünnepen is - Szent István. A két korszakos uralkodót, pedig összeköti egy személy, Boldogasszony néven a keresztény Szűz Mária kultusza.

„A Magyarok cselekedetei"-ről szóló beszámolóban, a Gesta Hungarorumban azt olvashatjuk, hogy Árpádot, aki az Úr megtestesülésének 907. esztendejében költözött el a világból, tisztességgel eltemették egy patak forrása felett - amelyik egy kőmederben folyik Attila király városába – s a magyarok megtérése után e helyen, egy fehérnek nevezett templomot emeltek a Szent Szűz Mária tiszteletére. De úgyszintén a Gellért-legenda ír arról is, hogy éppen ez az egyedülálló, Nyugat-Európában nem jellemző Boldogasszony Mária-kultusz az - amelyet ő maga készen talált a Kárpát-medencében –, s amely akadály nélkül alakulhatott át Boldogasszony néven a keresztény Szűz Mária kultuszává."

Ezt a kultuszt és ezt a spirituális, szakrális tudatot az 1945 és 1985 – közötti időben megpróbálták kitörölni a nemzet emlékezetéből – de talán ma már elmondhatjuk, hogy – nem sikerült. Mert volt, ami az elhallgatás idején is segítette az emlékezést: az ős-jelkép, az új lisztből készült, új kenyér. Megszegése maga is egy ünnepjelző rítus. Jó helyen kopogtatott tehát minden rákosista propagandafelelős, aki Szent István ünnepét az „új kenyér” ünnepévé igyekezett átlényegíteni, csak tán fogalma se volt arról, hogy a kenyér és az első király ugyanannak a szimbolikus kifejezője: a megmaradásé.

A naptárból Szent István kitörlése lehetséges volt ugyan, de a népi emlékezetből semmiképp. Ezért szegték meg eleink a kenyeret éppen szent királyunk napján.

Tömörkény István írja: „S egyszer csak lapáton előjön a kenyér. Friss, illatos. Tíz hónap munkájának első eredménye ez. … A gazda bicskáját előveszi s kicsattantja. Balkézzel a kenyeret fogja meg, jobbjával a bicskát… annak hegyével kétszer keresztet vet… s megszegi.”

( A fenti gondolatokat Várkonyi Balázs 2021. Augusztus 22 – Vasárnap – megjelent cikke, inspirálta - némileg átszerkesztve adom közre. Ezúton is köszönet érte! Remélem megbocsátja! )

Úgy látszik, hogy most újabb próbálkozás történik, Árpád, Szent István, és a Nagyboldogasszony kiiktatására. Most egy „kevésbé spirituális” történelmi eseménysorra próbálják átterelni a megmaradásunkról alkotott szakrális tudatunkat. Hisz a kalandozások egyáltalán nem egyértelmű megítélés alá esik, sem itthon sem külföldön – hiszen a háborúk és forradalmak – soha nem lehetnek – egyértelműen pozitív megítélés tárgyai.

Ráadásul a kalandozásoknak a cikkbéli tárgyalása, és értékelése véleményünk szerint, csakis úgy születhetett meg, hogy ezt a történelmi eseménysort , a szerző kiragadta a történelmi környezetből, és azt ráadásul  - visszamenőlegesen - a mai ( liberális ) erkölcsi felfogást visszavetítve, értékelte.

A magyarság történetét kiragadni a történelmi környezetből persze nem előzmény nélkül való A legdurvább példa talán az első világháborút követő, béketárgyalások időszaka.

( Erről részletesen itt van szó:

https://finnugrizmus.blog.hu/2020/06/04/trianon_a_finnugrizmus_egy_tudomany_vagy_eszme_nemzetarulasa )

A Csehszlovák államiság jogalapjának kidolgozása során született politikai doktrinában, Tomáš Garrigue Masaryk és Edvard Beneš, elsősorban a szlávokok „kultúrfölényének” és a magyarok barbár, ázsiai politikai elnyomó rendszerének kidomborítását tartották fontosnak.

Tomáš Garrigue Masaryk:

„A cseheknek történelmi joguk van a cseh tartományok (Csehország, Morvaország, Szilézia) önállóságára és joguk van az általuk teremtett állam függetlenségére. Azon kívül természetes és történelmi joguk az is, hogy magukhoz csatolják a magyarok által brutálisan elnyomott szlovákokat. … A magyarok kulturális tekintetben függőben voltak a szlovákoktól. A csehek és szlovákok egyesülése tehát legitim követelés.”

Edvard Beneš:

„Az egész világ elborzadt ezeknek a tősgyökeres mongol politikai viszonyoknak a láttán… a magyarok csakugyan ázsiaiak... a nem magyar nemzetiségek a civilizált Európában példa nélkül álló elnyomó politika áldozatai…”

Álláspontjuk kialakításához és bizonyításához, pedig egy olyan tudomány megállapításait hívták segítségül, amelyet, maga a magyar finnugrista nyelvészet dolgozott ki.

A finnugrisztika a magyar nyelvben több száz olyan szótövet tart nyilván, amelyeket „jövevény” ( gyüttment ) kifejezéssel illet, amelyeknek – az állítás szerint, iráni, török, és szláv nyelvekből – azért kellet átkerülniük, mert, hogy a magyarokhoz minden kulturális újítás: a fémművesség, a földművelés, az állattenyésztés tudománya idegen megnevezésükkel együtt érkezett. Az „Elnökúr” – és az őt segítők – tehát egy tudományág szerint, igazolt és bizonyított tényt - használtak fel követeléseik kidolgozása közben, céljaik elérésének érdekében. Tegyük hozzá… meglehetős sikerrel. De hát hogyan is ne lett volna sikeres, a kezdeményezésük, amikor az egyik „legmodernebb tudomány” állításait használták fel, érvelésükhöz?

Ha a cikk tehát azt mondja ki, hogy „A kalandozásokból befolyt jövedelem nélkül nem lehetett volna magyar államot alapítani. E hadjáratoknak köszönhető, hogy magyarok maradtunk és magyarul beszélünk a Kárpát-medencében.” – akkor lehet, hogy tényleg igaza volt az Antantnak – és jogos volt a Magyarország feldarabolása. Sőt továbbmenve jogos az EU – mai kritikája is a „kötekedő, izgága, összeférhetetlen, rebellis” magyarokkal és lengyelekkel szemben.

Már persze ha bizonyos volna, hogy a magyarság és a magyar nyelv megmaradása valóban a cikkben ismertetett módon lejátszódó kalandozásoknak lenne köszönhető. De, mint a fenti „spirituális, kultikus gondolatok” is mutatják, vannak, akik ezt egyáltalán nem így látják. Mert ha igaz, hogy Árpád-népe a Nagyboldogasszony kultuszát már készen találta a KM – ben, akkor az is lehetséges, hogy azoknak van igazuk, akik a magyar nyelvről, és magáról a magyarságról is „másként” gondolkodnak. A következő rész erről fog szólni!

GéKI