Simo Parpola Etymological Dictionary of the Sumerian Language című munkája nyomán egy cikksorozat születet amelyet, @zegernyei jegyzett – a NYEST.HU népszerű-tudományos portálon:
https://www.nyest.hu/renhirek/mar-a-finnek-is-tudjak
Mivel Simo Parpola munkája még ismeretlen Magyarországon, így mi sem olvashattuk a művet, tehát a részletes bírálat megállapításait természetesen elfogadjuk a szerzőtől, így csupán a cikksorozat záró gondolatához szeretnénk hozzászólni.
„Simo Parpola Etymological Dictionary of the Sumerian Language című munkája az eddigi legtudományosabb kísérlet a sumer nyelv uráli gyökereinek bizonyítására. Véleményünk szerint azonban nem sikerült bizonyítania, hogy a sumer az uráli nyelvek családjába tartozik.” ( @zegernyei - RENHIREK – Sumer nyelvrokonság: bölcsesség vagy tákolmány )
Mondjuk, meg is lepődtünk volna, ha esetleg igenlő eredményt hozott volna az elemzés, hisz az szembe ment volna minden eddigi tudományosnak tartott állásponttal. A nyelvrokonítás azonban nem azon múlik, hogy a bírálónak mi a véleménye, hanem azon, hogy a szóban forgó nyelv megfelel – e, a történeti nyelvészet tudományának, - a nyelvek rokonításával kapcsolatos - törvényszerűségeinek. Ezeket a kritériumokat Fejes László nyelvész így foglalta össze egyik cikkében:
„A nyelvrokonság azt mutatja meg, hogy az adott nyelv mely nyelvből ered – egyes elemei azonban idővel kicserélődhetnek, sőt, az elemek túlnyomó többsége ki is cserélődik. Van azonban a szókészletnek egy olyan rétege, mely a legkevésbé hajlamos a változásra, amelyet a leggyakrabban használunk, és amely a legkevésbé kultúrafüggő, ezt hívják alapszókincsnek. Ilyenek az alapvető cselekvések nevei (eszik, iszik, alszik, megy stb.), a testrésznevek, a számnevek stb. Gyakran ide sorolják az állat- és növényneveket, az időjárási jelenségek neveit stb. Az alapszókincsnek azonban nincs éles határa. Ha csak néhány tucat bizonyíthatóan finnugor (uráli) eredetű szavunk lenne, de azok ebbe a rétegbe tartoznának, a magyar nyelv akkor is egyértelműen finnugor (uráli) eredetű lenne. A számok tehát ebből a szempontból nem igazán számítanak.”
Végső soron tehát, - az elemzőnek - azt kellett volna bizonyítania, a szótár bírálata során, hogy a sumer nyelv alapszókincsének egyetlen egy tagja sem ered az uráli alapnyelvből. Mert ha csak egyetlen egy is odatartozik, akkor a sumer nyelvet az uráli nyelvcsaládba kell sorolni, ebből a szempontból a bíráló személyes véleménye teljesen érdektelen. Ehhez azonban, először meg kellett volna határoznia a sumér nyelv alapszókincsét – erre azonban a cikkben nem történik utalás. Egészen pontosan fogalmazva, a cikkben az szerepel, hogy a sumér nyelv nem is létezik, legalábbis az – az állítása, mely szerint a sumer nyelv mai megfejtése, nélkülözi a tudományosan elfogadhatóság színvonalát.
A bizonyítási kötelezettség, azonban Simo Parpolát is terheli. Több ezer szó etimológiáját próbálta meg felállítani, és bizonyítani, hogy azok az uráli alapnyelvből erednek. Ez azonban édes kevés a rokonításhoz. Ha Simo Parpola összes etimológiája igaz lenne, de ha ezekből a szótövekből egyetlen egy sem tartozik a sumer nyelv alapszókincséhez, akkor a sumer nyelv soha nem lehet uráli. Legalábbis, a fentebb vázolt alapelvek értelmében. Márpedig azok az alapelvek egy - tudomány - alapelvei.
Tehát először is meg kellett volna határoznia a sumer nyelv alapszókincsét, majd ezekből kiválasztania azt az egy szót, amelyről mindenképen be tudja bebizonyítania, hogy az, az uráli alapnyelvből ered – és már meg is van a megfellebbezhetetlen győzelem, - a sumer, uráli nyelv. Kár, hogy ezt nem tette, meg. Mint ahogyan a bírálat is megjegyzi: „.., a történeti nyelvészet kutatói szerint a nyelvrokonság kérdésében a döntő az igazolható hangtani kapcsolatok, a szabályos hangfejlődési tendenciák megléte a rokon nyelvek alapszókincsében. Tehát Simo Parpola felsorolásának további pontjai mind annak függvényében értelmezendők, hogy a szerző bizonyította-e a sumer és az uráli alapszókincs összetartozását, a szabályos hangfejlődési tendenciák jelenlétét.”
De még ha meg is tette volna, szegény Simo Parpolának, azonban - amikor elküldte tanulmányát - valószínűleg fogalma sem volt arról, hogy szinte semmi esélye arra, hogy a @zegernyei valaha is leírja, hogy a sumer – magyar nyelvrokonság be van bizonyítva. A magyar finnugrisztika ugyan is, már régen fel van készülve az ehhez hasonló botor állítások visszaverésére.
A finnugrisztika születése hajnalán egy másik szerző, egy másik nyelvel kapcsolatosan írt hasonló szótárat. Vámbéry Ármin a török szavak rokonításával próbálkozott. Ő ezt az ítéletet kapta, bírálójától, akit akkor úgy hívtak,- Budenz József. ( NyK. 10 : 128)
„Esőt adál uram, de nincs köszönet benne! — mondhatnám e jelentésemet befejezvén, én is, ha visszatekintek a szóhasonlítások nagy halmazára, melyet Vámbéry úr, nem nagy gonddal és lelkiismeretességgel összehányva, „magyar és török-tatár szóegyezések" czime alatt a magyar nyelvész közönségnek nyújtott, mint feleletét azon kérdésre: hogy mi és mennyi törökség van a magyar nyelvben? Hogy e feleletnek, úgy amint ő azt adta, semmi hasznát nem vehetjük, azt a fentebbi birálati jelentésem, úgy hiszem, eléggé megmutatta.”
Úgy gondolom, hogy a 19.- század második felében, egy tudományos folyóiratban megjelenő bírálatban ennél sértőbb, megalázóbb kifejezéseket még nem igen lehetett használni. Remélem, nem vagyok egyedül, aki azt gondolja, hogy ezeknek a kifejezéseknek, még ma sem volna szabad, hogy elhangozzanak, egy akadémiai előadás alkalmával, két „elismert tudós” között.
Budenz soha nem kért elnézést ezekért a sorokért, ezért a finnugristáknak kellene ezt megtenniük, én azt gondolom - elnézve a mai viták hevességét - hogy nem sok esély van rá.
Ehhez képest @zegernyei megjegyzése, hogy „ A szótár szócikkeinek történeti nyelvészeti módszerrel történő elemzése feltehetőleg igazolni fogja - a magyar szóanyag áttekintése alapján kialakított - véleményünket. Már amennyiben vállalkozik valaki erre a munkára. Mert a fent felsorolt problémák miatt ez valószínűleg felesleges időtöltés lenne.” - egészen úriemberi megnyilvánulás. A végeredmény szempontjából persze ez ugyan azt jelenti, mint jeles elődje megjegyzése.
Amíg Simo Parpola ezeket az ellentmondásokat nem oldja fel, addig írhat akármilyen, szép és vastag könyvet, a honoráriumon kívül mást nem kaphat érte, és a rokonítást pontosan ugyan azon elvek mentén, mint annak idején Vámbéryét, (legalábbis a magyar finnugristák) soha nem fogják elfogadni.
Hiszen a finnugrisztika épen akkor született, amikor kitagadott a magyar nyelv „rokonságából” egy olyan alapnyelvet, amely közel 300 szótövet adott a feltételezett ősmagyar nyelvbe, mivel ezt a nyelvi örökséget a „jövevényszavak” (gyüttment) kategóriába taszította. Annak ellenére, teszi ezt, hogy az ugor alapnyelv talán éppen ennek a hatásnak a következtében „szakadt ketté” és lett az egyik ága – magyar. Azokat, pedig akik erre a nem is oly csekély mennyiségű szótőre alapozva, mégiscsak megpróbálnak valamiféle belső-ázsiai gyökereket is keresni – ( akár nyelvi, akár kulturális gyökereket ) azok könnyen megkapják a „dicsőséges múltkereső” – jelzőt, vagy mondjuk a következő nem túlságosan hízelgő megjegyzést:
„A finnugorellenesek érvelésének szerves részét képezik a xenofób érvek, az antiszemita szólamok, az összeesküvés-elméletek iránt érzett szomj, és a finnugor nyelvrokonságról, mint „hivatalos” álláspontról, azaz ideológiáról beszélnek. A finnugor ellenesek, frusztrált, magukat különlegesnek érző, de sikertelen egyének, tipikusan kiöregedett vagy kiöregedőben levő – műszaki értelmiségiek, a kérdéskör alapvető tényeinek ismerete nélkül, a pereputtyot kiterjesztik a török nyelvű népekre, képzeletbeli „hivatalos álláspont” ellen harcolnak, mert a tudományos eredmények „bukása” elégtételt jelentene számukra” (Fejes László: Nyelv és Tudomány- Rénhírek - Akiknek el akarják venni a múltjukat)
No persze léteznek olyan nézetek is, amelyek e szótöveket, nyelvünk eredeztetésére ugyan nem tartják érdemesnek, de beszélőit azért a „nagy tanítók” szereppel ruházzák fel.
„Az erdőövezetben lakó finnugor nyelvű közösségekhez minden kulturális újítás: a fémművesség, a földművelés, az állattenyésztés tudománya délről érkezett… a finnugor alapszókincs vadászó-halászó-gyűjtögető életmódra utal, az állattenyésztés és talán a földművelés minimális ismerete mellett. A finnugor nyelvű népekhez az új dolgok idegen megnevezésükkel együtt érkeztek…” ( Klíma L. : M F M É. Szeged, 1984/85-2 (1991). 531-535. oldal)
Az őstörténetünk sötét bugyraiba betekintve, persze azok a „déliek” lehetnének akár a sumírok is… ki tudná ennek az ellenkezőjét bizonyítani, „… hiszen gondolkodni képes emberben fel sem merülhet az-az ötlet, hogy a nyelvtörténeti tényekből leszűrhető tanulságok összefüggésbe lennének hozhatók az etnikumhoz nem kapcsolható régészeti leletekkel…” ( Honti L: MT .2015/2 )
Persze a nyelvük akkor sem lehetne „rokonnyelv” ha az összes közel 400 belső ázsiai szótőről bebizonyosodna is, hogy mind a sumérból származik, hisz a finnugrisztika tanítása szerint, a magyar nyelv alapszókincsébe egyetlen egy olyan szótő sincs, amely nem az uráli alapnyelvből ered. Azonban, még ez sem lenne megoldás, hiszen a finnugrisztika alaptörvényét Budenz így fogalmazta meg, az ugor-török háborúként elhíresült Vámbéry – tanulmány kapcsán kirobbant vitában:
„Ha nem tekintjük a finnugor-török ősrokonság eseteit, a melyek nem tekinthetők egy szorosabb magyar-török rokonság bizonyítékainak, nyilvánvaló, hogy a valódi történeti viszony, amely a magyar és a török nyelvek között forog fenn, csak azon magyar-török szóegyeztetésekben tükröződik vissza, melyeket kölcsönvétel folytán keletkezetteknek lehet tekinteni.” (NYTTK 7. 1908 Gombocz : 1).
Ez bizony pontosan azt jelenti, hogy ahhoz, hogy a magyar nyelv uráli ( ugor ) legyen szükséges az – az alapvetés, hogy a magyar nyelv alapszókincséhez tartozó „török” szótöveket a rokonítás megállapításához egyszerűen figyelmen kívül kell hagyni, hisz azok nem tekinthetőek egy szoros magyar-török rokonság bizonyítékainak, hiszen a magyar török „szóegyezések” csak „kölcsönvétellel” keletkezhettek.
Vagyis hiába talált volna Simo Parpola több száz, az uráli nyelvből eredő szótövet, a sumer nyelvbe, ha azok közül egy sem érdemesült arra, hogy az alapszókincs részévé vallhasson – vagy ha mégis, akkor azt, Budenz törvénye értelmében, figyelmen kívül kell hagyni. – akkor a rokonítási kísérlet máris annulálva vagyon – és máris kész az ítélet. – nem rokon!
Becsületére legyen, mondva a szerzőnek Ő egyébként nem kertel, egyenesen kimondja, hogy mi is az a „nagybaj”, ami miatt a rokonság kimondása számára leginkább elfogadhatatlan:
„Megjegyzendő azonban, hogy a szótár további részeinek elemzése fölöslegessé teheti minden egyes etimológia elemzését, mert már ezen részek áttekintése révén is láthatóvá válik Simo Parpola koncepciójának tarthatatlansága. A bibliográfiánál felsorolt magyar szerzőkre történő hivatkozással Simo Parpola saját tudományos hitelét rombolja le ‒ egészen az alapokig. Csak abban bízhatunk, hogy véletlenül nem vette észre Bobula Ida és társai teljes járatlanságát a történeti nyelvészetben.”
Hozzászólásom elején megjegyeztem, hogy az „igen” választ nehezen tudtam volna elképzelni, részletes és alapos elemzés nélkül, bár véleményem szerint a „nem”, kimondásához sem illenék ennél semmivel sem kevesebbet tenni, mert így az nem elemzés, hanem inkább „statárium”… !
Kecskemét, 2017. augusztus 11.
G Kovács István - G(öblyös)éKI
