Hogy Sarkel erődjét nem a magyarok ellen építtette fel a bizánciakkal, a kazárok kagánja, azt Türk Attila régész, arra alapozza, hogy a Don felső és középső folyása mentén (szaltovói kultúra) eddig még nem sikerült „magyargyanús” leleteket azonosítani.
Török Attila szerint „szaltovói kultúra” nem is létezett, mivel a leletek több kisebb csoportra oszthatók. Levédia tehát nem itt volt.
Szubotca-horizont lelőhelyen (Dnyeper mellék) azonban vannak 9. század közepére datálható adatok – Etelköz tehát létezett.
Levédiát tehát nem találták meg a régészek. Ezek szerint a magyarok a 9. század közepéig az „őshazában” (Magna Hungáriában) éltek, így Levédia ugyan úgy a „Bíborbanszületett” kitalációja, (alkotása) mint Anonymus gesztájának néhány szereplője.
Kuvrát utódait azonban „valakik” 670 – környékén megsemmisítették, és így a bolgárokat „szétszórták a világ négy égtája felé. László Gyula szerint „ekkortájt” jelent meg az, az általa „griffes-indás” (késő avar – kora magyar) – nak nevezett kultúra, a KM – ben, amelyből a közismert „kettős honfoglalás” elméletét levezette.
A kazárok a 8. században az arabokkal voltak elfoglalva, így a sztyeppén a magyarok az alánok és a bolgárok vették át az uralmat, majd 200 – éven keresztül. Ezalatt a 200 – év alatt mindenki tette a maga dolgát, földet művelt, adót szedett, kereskedett a Bizánciakkal – egymás útjait nem nagyon keresztezve. Ráadásul, olyan nagyon nem is igen különbözetek egymástól. Ma úgy mondanánk „békés egymás mellett élés”, még ha lehettek is kisebb összezördülések, de a megközelítőleg azonos erők ennél tovább nem igen mentek.
Azután a 8. század közepére egyre erősebbek lettek, ezért kellett a kazároknak Sarkel és a környező erődök. Hinkmar reimsi érsek krónikájából értesülünk arról, hogy 862 – ben a „magyarok” –lerohanták a Keleti Frank királyságot. Ezzel a nyilvánvalóan „huszárbravúrral” vette kezdetét az a közel száz éves korszak, amit a magyar tudományosság a „kalandozások kora” – ként emleget.
Közel ezer évvel később egy másik „vagabund katona” Hadik András is hajtott végre hasonló bravúrt. A hétéves háború elején, 1757. október 10-én kalandos vállalkozásba kezdett, nevezetesen a sziléziai Habsburg–porosz frontvonaltól 450 kilométerre északra fekvő Berlin, Nagy Frigyes porosz király fővárosának elfoglalásába. A porosz uralkodó ezekben a napokban ugyanis nem tartózkodott Berlinben, hanem személyesen irányította összevont haderőit a Habsburgok és franciák elleni távoli háborús fronton, Naumburgnál, így a Sziléziából Berlinbe vezető országút katonai védelem nélkül maradt. Hadik András 4320 katonájával, köztük a saját nevét viselő Hadik-huszárezred és a Baranyai-huszárezred válogatott magyar lovasaival indult útnak. Az ellenséges hátországban a felfedezést elkerülendő az éjszaka leple alatt meneteltek, míg napközben elrejtőzve pihentek. Ily módon mindössze hat nap alatt tették meg az ellenség földjén a jelentős távolságot (450 kilométert, vagyis naponta mintegy 70–80 km-t). Ilyen menetsebességet csak úgy érhettek el, hogy Hadik a gyalogságot a huszárok mögé, lóra ültetve szállíttatta.
Ráadásul 870 – környékén még a kabarok is fellázadtak, és áttörtek (vagy menekültek) a Donon, ahol védelmet kértek, és kaptak – a nem tudjuk kiktől – de mivel a kabarok együtt (bár külön seregben) jelentek meg 881 – ben, egy Bécs alattii csatában, azért elég nagy annak a valószínűsége, hogy – a magyaroktól.
( Teljességgel tarthatatlan az az álláspont, hogy azok a magyarok, akik 860- tól már egész Európát támadják és adóztatják, hogy azok 830 – ban még szinte nem is léteznek. )
Az időközben létrejött kazár – besenyő szövetség hatására, azonban a következő lépésként megalakult az új „hétvezér” törzsszövetség, az Árpádok vezetésével. Így egy még erősebb és még agresszívebb alakulat, formálódott, amely elkezdett nyugat felé orientálódni, aminek a „honfoglalásnak” nevezett eseménysor lett a vége.
Lehet tehát azt állítani, hogy Sarkel ténylegesen, nem a „magyarok” elleni védekezésképpen épült, hanem ma úgy mondanánk, hogy az „északi barbárok ellen” (az Urál-hegységtől a Kárpátokig) - akik között ekkor már valószínű, hogy a „magyarok” voltak a vezető erő, de ez valószínűleg nem jelentette még azt, hogy itt valamiféle „országként” lehetne erre a területre gondolni. A szláv, a germán a török, az iráni, a finn, kapcsolatok és hatások is itt érhették a magyarságot, vagy 1000 – éven keresztül. Ehhez el sem kellett mozdulniuk a helyükről (Kámavidék) és mint a régészeti adatokból is kitűnik, nem is igen mozdultak el.
( Ha ránézünk, a térképre észrevehetjük, hogy a Kijev- Kazany (Balgari) távolság, szinte hajszálra megegyezik a Kijev – Asztrahán (Itil) távolsággal. A történészek mégis az egyikből, ( Itil ) – egy Kijevi alávetettséget, adóztatott alattvalói státust állítanak, azonban ugyan ezt a lehetőséget Kazanyból már egy elképzelhetetlen teóriaként kezelik. A (Kijev-Kazany) távolságot, szinte csak évtizedeken keresztül vélik bejárhatónak, (magyarok vándorlása) míg a másikat (Kijev – Asztrahán) közötti utat megjárhatónak vélik, holmi családi perpatvar elsimítására rendezett „pikniken – (grillpartin)” való részvétel miatt. (Levedi meghívása, a kazár kagán „kinevezési” ajánlata okán )
Hogy akkor a 8. század végén miért? – Arra is magyarázat a fent leírt folyamat. Az egyre nyugatabbra történő „kalandozások” – ból, adószedésből, kereskedelemből, egyre nehezebb volt „visszatérni” a Káma mellékre, aztán meg volt, aki ezt már nem is érezte annyira szükségesnek – mint ahogyan később is volt egy olyan csapat, akiknek a felső Tiszavidekről sem volt már kedvük „hazamenni” Etelközbe.
Az egy teljes tévképzet, amit Arthur Koestler tárgyal, hogy Sarkel a „ruszok” – ellen épült volna. Hiszen egyrészt, 830 – ban a „ruszok” még legfeljebb, csak Novgorodig jutottak, onnan pedig nem lehet „lehajózni a Donon” – tekintve, hogy a Don forrásvidéke onnan még vagy ezer kilométer. Másrész pedig a Dnyeperen, később is sokkal könnyebben lejutottak, tehát a Donon egyszerűen nem volt értelme a hajózásnak. Ha meg a Kaszpi-tengerre akartak kijutni, akkor azt meg a Volgán tudták megtenni.
Vagyis Sarkel építésének idejében, ebben a térségben, egyszerűen nem volt másra szüksége a kazároknak, mint a magyar, bolgár, alán – csoportok elleni védekezésre.
Bár Arthur Koestler célja egyértelműen a Kazárok szerepének heroizálása volt, még Ő sem tudott mást mondani, minthogy a „magyarok ugyan a kazárok számára hajtották be az adókat, de kétségtelen, hogy a maguk számára is hasznosították” – ami persze kész spekuláció, hiszen ere nézve semmi adatunk nincs – mint ahogyan a „három év együttélés, és együtt harcolás” sem bizonyít semmiféle „alávetettséget”…!
Még Levedi „kiházasítása” és a „megbízatás visszautasítása” is inkább az önállóság bizonyítékának tűnik, mint valamiféle behódolásnak. Már ha egyáltalán, megtörtént – mert, hogy azért arra is nagy esély van, hogy ez csak egy koholt történet, amit utólag szúrtak be, a DAI – ba, Bulcsú „látogatásának” eredményeképpen, aki aztán mesélt össze-vissza, mindent a kabarok „elsőségéről” meg „vitézségéről” – meg amit akartok!
Az is furcsa, hogy amíg Levedi dinasztikus házasságát, úgy szokás aposztrofálni, hogy „feleséget kapott”, addig ugyan ezt a tényt Eiréné esetében „a kazárok iránti különleges bizánci figyelemnek” szokás beállítani.
Sőt amikor Heraclius, bizánci császár ( a perzsák elleni segítség fejében ) ígérte oda lányát Eudociát a „kazárok kagánjának” – akkor ezt a „kagán különleges megbecsüléseként” értékelik, sőt egyenesen a jóindulata elnyerésének érdekében teszi ezt a császár. Lehetetlen itt nem észrevenni a párhuzamot a kazár- bolgár és a bizánci – perzsa konfliktus között. A bolgárok legyőzésében a magyarok segítettek a kazároknak ( vagy fordítva ) a perzsák legyőzésében pedig a kazárok a bizánciaknak. A kazároknak tehát a segítség reményében ajánlottak fel egy asszonyt, magyarok viszont mintegy „alamizsnaként” kapták meg az „előkelő” kazár asszonyt.
Arról a földrajzi tényről már nem is beszélve, persze hogy amikor ez a „lemondásos” történet játszódik a magyarok, már Etelközben, voltak, ami úgy 1500 – kilométerre van Itiltől, meg ugye akkor már a besenyők is ott voltak a két terület között, éppen Sarkel környékén, ami szintén eléggé lehetetlenné tette Levedi utazását.
Arab források, így Ibn Ruszta és Gardízí a magyarokról, szóló tudósításai is inkább egy önálló erő képét engedi felrajzolni.
„A magyar pedig a türkök egyik fajtája. Főnökük 20 000 lovassal vonul (lovagol) ki. Főnökük neve K.nde (Künde vagy Kende). Ez azonban csak névleges címe királyuknak, minthogy azt az embert, aki királyként uralkodik fölöttük, Dzs.la-nak (Dzsila vagy Dzsula, Gyula) hívják. Minden magyar a Dzsila nevű főnökük parancsait követi a háború dolgában, a védelemben és más ügyekben. (Ezek) a magyarok szemrevaló és szép külsejű emberek, nagy testűek, vagyonosak és szembetűnően gazdagok, amit kereskedelmüknek köszönhetnek. Ruhájuk brokátból készült. Fegyvereik ezüsttel vannak kiverve és gyönggyel berakottak. Meg-megrohanják a szlávokat (és oroszokat), és addig mennek a parton, amíg a bizánciak országának egy kikötőjéhez nem érnek, amelynek K.r.kh (Kercs) a neve. Amikor a magyarok Kercsbe érnek, az elébük menő bizánciakkal vásárt tartanak. Azok (a magyarok) eladják nekik a rabszolgákat és vesznek bizánci brokátot, gyapjúszőnyegeket és más bizánci árukat.”
Bár azt nem tudjuk, hogy ezek a leírások pontosan mikori magyarokról szólnak, de az biztos, hogy aki a Krímen keresztül ide oda képes hurcolni az árut, az azt nem igen teheti meg anélkül, hogy ne uralja azt. Ahogyan később Bizáncnak az egész Balkánon keresztüli adóztatása sem lehetett másként, mint hogy csak úgy, ha a magyarok, uralták azt a területet is.
Lehet tehát azt állítani, hogy a kazárok nem a magyarok ellen építtették fel Bizáncal a Sarkeli erődöt, de akkor azt is meg kellene mondani, hogy akkor meg kik ellen? Mert azért az „emberkirálya” nem kunyerál segítséget, ha igazán nincs is rá szüksége. Meg azért nem kell félteni Bizáncot sem, nem a semmiért építették fel, azt a várat, hanem keményen megfizettették annak az árát, a kazárokkal.
Nekem az a véleményem - mint ahogyan az a kétezres évekig elfogadott volt – hogy a Kazár Kaganátus, soha nem terjedt ki északra, a Don-Volga vonalon, és mindig is csak a Kaukázus előterében volt igazán jelen. Sőt annak nyugati felén sem nagyon, hisz arról is tudunk, hogy ezen a vidéken az alánok, szavardok, igen is tudtak borsot törni az kazárok orra alá – ha akartak - mint hogyan azt VII. Konstantin is megírta, a fiának szánt intelmekben.
Arthur Koestlernek persze meg volt a maga „jól körülhatárolható” indoka, hogy miért is vizionált egy hatalmas Kazár Birodalmat. Ezt azonban - mint ahogyan már sokan rámutattak – egy kicsit túltolta, az ismert adatok némi „célszerű átrendezésével” – a valóság azonban ennél azért sokkal prózaibb, és sokkal kisebb jelentőségűnek mutatja ezt a konglomerátumot.
Azt már csak a történet kedvéért mondjuk el, hogy ha a 611-és 911 közötti időt tényleg egy „betoldásnak” tekintjük, akkor olyan, hogy „kazárok” nem is nagyon léteztek, mint ahogyan „avarok” se – de ez már tényleg egy másik történet.
GéKI
