A jeles publicista, @zegernyei ( Klíma László ) írt összefoglaló cikket a magyarok 4000-5000 évvel ezelőtt élt elődeiről, a NYESTEN a RÉNHÍREK 10. évfolyamának indulása alkalmával.

https://www.nyest.hu/renhirek/a-sapadt-arja-lenez-gyotor-kihasznal-megvet-eltedre-tor

Izgalmas kor – érdekes lenne az egész cikk teljes elemzése is, mi viszont most csak a @zegernyei cikkeinek egy vissza-visszatérő témájával szeretnénk foglalkozni.

Az „ugorok az árják szekerén” című fejezetben ezt írja a szerző:

„Az Andronovói kultúra ősiráni népessége adta azt az első kulturális lökést az ugor alapnépességnek, amelynek emléke nyelvünkben máig megőrződött. Az andronovói kultúrkörből és ebből a korszakból származhatnak a magyarban és a másik két ugor nyelvben a lótenyésztéssel kapcsolatos szavak (ló, nyereg, fék, ostor, másodfű ló stb.). És igen, az andronovói kapcsolatra vezethető vissza nyelvünk szekér szava is (Fodor István 2009: 25–26.). A szekér a Magyar Szókészlet Finnugor Elemei című szótár szerint ősiráni eredetű (MSzFE III. 1978: 576‒577.). Ez az etimológia párhuzamba állítható a régészeti megfigyelésekkel.

A @zegernyei már máskor is foglalkozott a magyar nyelv korai indoiráni szótöveivel és a „szekér” etimológiájával:

http://www.nyest.hu/renhirek/elveszve-a-kaukazusban

„Az iráni eredetű szekér szó a magyar mellett a mai obi-ugor nyelvekben is megtalálható. Nagyjából ismerjük a szó átvételének helyét és idejét is: Nyugat-Szibériából, az. i. e. 2. évezred közepéről, az andronovói kultúra területéről ismerünk olyan előkelő sírt, amelybe az elhunyt mellé szekeret is helyeztek. Ezen a tájon ez a legkorábbi ilyen jellegű lelet. Feltehetőleg a szekér megismerésével együtt járt a szó átvétele is mind a magyaroknál, mind az obi-ugoroknál. Az átvétel a 2. évezred közepe után történhetett.”

A cikk témáját adó „Andronovói kültúrkör” a térképen ( Wikipédia )

A cikkben az akkori szerkesztő, több megjegyzésnek is szükségét érezte:

„Az i. e. 2. évezred közepén az ugor alapnyelv még nem bomlott fel, a szekér szó viszont már a felbomlás után került a magyarba, ill. az obi-ugorba. Az ugorok tehát, ha ismerték is a szekeret, minden bizonnyal másként nevezték. …. A felsorolt szavak ( arany, tehén, tej, hét, tíz, nemez, fizet, hús, öszvér, vászon, özvegy, ing, kard, szekér) többsége sem a TESz., sem az Uralisches Etymologisches Wörterbuch (UEW) szerint nem uráli/finnugor/ugor eredetű.”

Tehát, ha a szekér szavunk nem korai (ugor) keltezésű, és nem is „ősiráni” eredetű, akkor azt az „innovációt” sem lehetett az iráni nyelvűektől átvenni. Pontosabban az innovációt átvenni ugyan lehetett, de ez a szó ennek bizonyítására alkalmatlan.

A cikk tartalmaz egy térképet is a küllős kerekű - ló vontatta - harci szekér elterjedéséről:

Vagyis a piros pötty által jelzett hely éppen az a terült, ahol még nem volt mocsár, tehát alkalmas volt „szekerezésre” – ott pedig a fentiek szerint éppen az ugoroknak kellett lenniük. Annál is inkább, mert ha egy kicsivel délebbre lettek volna, akkor esetleg, mint aorszok, szakák, vagy szarmaták, és alánok jelentek volna meg az ismert történelemben. Ha meg északabbra helyeznénk, őket akkor meg „nem váltak volna el” a többi uráli népességtől, tehát, így kénytelenek vagyunk odahelyezni őket.

Az ugorság korabeli állapotáról és helyzetéről, Veres Péter: Az uráli népek őstörténetéről című munkájában ezt írja:

http://finnugor.elte.hu/?q=oshazaveresp

 „A finnugor nyelvközösség felbomlása legnagyobb valószínűséggel a Kr. e. 2600–2100 közötti időszakra tehető. Az obi-ugorok elődeitől elváló ősmagyarok mint egyetlen finnugor nép az Észak-Kaspi arid sztyeppéjén a lódomesztikáció és nomadizmus kialakulási centrumának közvetlen közelében váltak nemcsak az eurázsiai lovasnomád kultúra egyenrangú részeivé, hanem maguk is részt vettek annak kialakításában a Kr. e. 1. évezred elején”

Ugyancsak Veres Péter szerint: „a nyelvészet, a régészet és az antropológia eredményei alapján kijelenthető, hogy a cserkaszkuli kultúra az ugorsággal – a még szét nem vált magyarokkal és obi-ugorokkal – azonosítható. Az andronovói szélesarcú protoeuropid típus - ami még a honfoglaló magyarságnál is jól kimutatható - antropológiailag jól elkülöníthető a tőlük nyugatra élő szintén europid szkítáktól. A cserkaszkuli kultúra (i. e. 18–14. sz.) hagyatéka a középső és déli Transzurálban, az Urál hegység mellett annak keleti oldalán az erdőöv déli és az erdős sztyepp északi peremén található. Néhány eleme azonban mélyen a sztyeppén is fellelhető. Fazekassága a fjodorovói kultúráéval sok közös vonást mutat. Délen a halottégetés, északon és nyugaton a temetés jellemzi.” ( Wikipédia )

Tehát, a tárgyalt időben a finnségi és az ugor népek, már nem éltek együtt. Nevezhetjük, ugyan - finnugornak – őket, de területileg teljesen elkülönültek – ezt mutatja a nyelv kettéválása. Az egyre inkább elmocsarasodó Tobol-Irtis vidékről az ugorok, délre a ligetes sztyeppére költöztek, a finnségi népek pedig északra továbbra is a hóhatár közelében maradtak. Sőt a lehűlés következtében a két nép közé „beszorult” maga a névadó „Urál hegység” – is. Hisz eredetileg ez a hely adta ennek a népnek és nyelvnek az „Őshazát”. Ekkor még nem vált el az etnikum a nyelvtől.

Hol is van az-a „sztyeppe” amely oly fontos szerepet játszik a magyarság történetében, és amelyről a fenti idézet is beszél.

A térképen a sztyeppe határát a zöld vonal jelzi. Északon az erdőövezet határolja, délen a sivatagi övezet.

( Wikipédia )

Ha összevetjük a térképeket és az idézett állításokat, akkor azt állapíthatjuk meg, hogy az ugorok feltételezett szállásterülete, pontosan lefedi azt a területet, amelyen a lódomesztikáció és a szekér feltalálása megtörtént. Ezek a tények is kizárják, hogy a „szekér” szavunk délről érkezett volna. Pontosabban azt ugyan nem zárja ki, hogy maga a „szó” délről érkezett volna, de azt mindenképen, kizárja, hogy maga a „kulturális újítás” onnan érkezett volna.

Ez persze továbbra sem zárja ki azt a lehetőséget, hogy a szekér szavunk iráni, de jelentősen rontja a kilátásokat, hogy az ELTE Finnugor Tanszékének honlapján sem jelzik a szekér iráni voltát:

http://finnugor.elte.hu/index.php?q=mnfabbnfug

 „Korai iráni jövevényszók (6–7 szó): ? tehén, tej (állattenyésztés); ? fizet, nemez, tíz (kereskedelem).

Ha ezekhez hozzávesszük a Fazakas Emese: Idegen eredetű szavak a magyar nyelvben - című dolgozatában szereplő biztos etimológiákat: hús, bűz, - akkor meg is kapjuk azt a biztos etimológiával rendelkező 7 – szót, amelyben a „szekér” viszont nem szerepel.

A „szekér” olyan teljesen bizonytalan eredet, mint a vászon, özvegy, öszvér. A Digitális Tankönyvtár pl. kifejezetten megemlíti, hogy az „ugor” változat is nagyon valószínű:

http://www.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/tamop425/2011_0001_536_MagyarNyelv/ch16s02.html

„Bizonytalan, de feltehetően iráni eredetű: gazdag, hús, ing, vászon, réz, illetve bűz (lehet magyar fejlemény is), szekér (lehet ugor is), tehén (lehet finnugor is) stb. Ezek közül a nemez és – ha valóban ide tartoznak – a bűz és a réz szóvégi z-je nagyon korai átvételre utal, hiszen ezekben eredetileg d állt a szóvégen, vagyis ez a három szó részt vett a korai ősmagyar kori d > z fejlődésben.”

 Persze ennek ellenére továbbra sem zárhatjuk ki, hogy a szekeret nem az ugorok találták ki, ( és ennek az ellenkezőjét sem) hisz a hazai finnugrisztika mainapság egyik legjelesebb képviselőjének, Honti Lászlónak, az adott témában talán mindenki által relevánsnak tartott nyilatkozatát idézve:

www.matud.iif.hu/2015/02/11.htm

„Súlyos, tudomány-módszertanilag elfogadhatatlan kategóriahibáról tanúskodnak azok az állítások, és gondolkodni képes emberben fel sem merülhet az-az ötlet, hogy a nyelvtörténeti tényekből leszűrhető tanulságok összefüggésbe lennének hozhatók az etnikumhoz nem kapcsolható régészeti leletekkel…”

Márpedig, ha maga a szekér, északról terjedt el ( régészet ) és az őt jelölő szó sem délről jött, (ugornyelv) - és ráadásul ennek a két ténynek, semmi köze sincs egymáshoz  - akkor valami mégsem stimmelhet, a szerző „agyonig ismételt”  - még ifjonti hévvel megírt - állításában, miszerint:

„Az erdőövezetben lakó finnugor nyelvű közösségekhez minden kulturális újítás: a fémművesség, a földművelés, az állattenyésztés tudománya délről érkezett. … a finnugor alapszókincs vadászó-halászó-gyűjtögető életmódra utal, az állattenyésztés és talán a földművelés minimális ismerete mellett. A finnugor nyelvű népekhez az új dolgok idegen megnevezésükkel együtt érkeztek…” ( Klíma L. : M F M É. Szeged, 1984/85-2 (1991). 531-535. oldal)

Persze, ha történelmileg úgy értelmezzük, a fenti tételt, hogy a magyarok már nem „erdőövezeti finnugorok” – hisz ekkor ŐK már nem az erdőövezetben laknak – de együtt élnek egy nagy eurázsiai areában – akkor az erdőövezetben maradt finnugorokhoz, minden „újítás délről”… az-az, a sztyeppeövezeti magyaroktól érkezett. Ez a gondolat viszont már valóban „megér egy misét” – legalább is egy „nagymagyar”- misét mindenképen. Ennél „dicsőségesebb múltat” – akkor sem álmodhatnánk, ha bebizonyosodna, hogy a magyarok tényleg a Szíriuszról származnak.

Természetesen nem szeretnénk, a szakemberek elől elvenni, sem a szekér feltalálói kilétének megfejtését, sem a szekér szavunk etimológiájának megalkotását. Amiről mi a - a szekér kapcsán - beszélünk az elsősorban erkölcs és morál, még akkor is, ha igyekszünk eközben szakszerűen fogalmazni.

Mi amellett tesszük le a voksot, hogy a szekeret a magyarok elődei találták fel. Viszont, ehhez a véleményünkhöz – azt is tudjuk, hogy ez nem releváns - csak egy egészen kicsit járul hozzá az a tény, hogy a lóvontatású magyar kocsit – hintót, néhány ezer év múlva - mint az akkori világ Mercedes – Benzét tartották számon, évszázadokon keresztül, sőt a „kocsi” – több nyelvben is magyar „menemény” szó. Mindazonáltal e véleményünk ellenére soha, nem állítanánk olyant, hogy ekkor „a környező népek csak nézték magas tudományukat” vagy, hogy „minden újítás a magyaroktól - vagy, hogy a magyarokon keresztül” – érkezett volna hozzájuk… még a pálinkáról sem tennénk ezt meg.

Arra szeretnénk csupán felhívni a figyelmet, hogy Honti László szavai azért mindannyiunkat kellő óvatosságra kell, hogy intsenek, ha a szteppéhez köthető történelmi jelentőségű innovációkról – ló háziasítása, a szekér elterjedése, a reflexíj feltalálása, a kengyel használata – rajzolunk térképeket, vagy a világtörténelmet is meghatározó kultúrákról írunk cikkeket. Ilyenkor persze mindig adva van a lehetőség arra is, hogy azokon a térképeken a magyarság elődnépeinek szálláshelyét mindig az adott  kultúrkörön kívülre helyezzük – van rá igény – hisz a 9. századig nincsenek pontos információink a magyarok elődeinek az aktuális időpillanatbani térbeli elhelyezkedéséről. Vannak azonban bizonyos megfontolások, amelyek muszáj, hogy szűkítsék ezen „rajzolgatások és irományok állításainak lehetőségeit”.

Ma már mindenkinek megadatik, ránézni a világ térképére, akár a „Google Earth” segítségével.

https://www.google.hu/maps/@48.3482818,58.5625375,5.16z?hl=hu

A fenti - a sztyeppe határait mutató - térképen a „ló háziasítását” egy nagyjából 1000km es átmérőjű kör jelöli. Ha ezt a kört ráhelyezik a KM – területére, akkor láthatják, hogy az pontosan lefedi azt. Ha még figyelembe vesszük László Gyula állítását is „a KM – ben nem éltek huzamosabban „tiszta” nomád népek – erre a terület kicsi is lett volna” – akkor beláthatjuk, hogy az a végtelennek nevezett sztyeppe nem is oly végtelen. Ha a magyarok elődei ott éltek – márpedig nem igen élhettek máshol – akkor muszáj, hogy olyan kulturális fejlődési modelleket alkossunk, amelyekben ott vannak a magyarok elődei is. Lehetetlenek azok a modellek, - vagy legalábbis nagyon szűkek a lehetőségek – amelyekben a magyar elődök, minden időpillanatban, csak átvesznek, eltanulnak, alkalmaznak – esetleg „csak nézik”.

Nem mehetünk el megjegyzés nélkül Fodor Istvánnak az ugorokra tett megjegyzése mellett sem: - hisz a szerző hivatkozik erre.

„Az ugor gazdálkodás fejlődésében – csakúgy, mint az Uráltól nyugatra lakó finnugorokéban – a tőlük délre lakó, feltehetőleg ősiráni nyelvet beszélő népek hatása rendkívül fontos volt. Az új gazdálkodási módra való áttérés náluk sem lehetett belső fejlődés eredménye. Déli szomszédjaiktól szerezték fémművességi tapasztalataikat is. (Fodor István 1975: 61.)”

Ha elfogadjuk, az állítást, hogy „az ugoroknál az új gazdálkodási módra való áttérés – nem lehetett belső fejlődés eredménye” – akkor - véleményünk szerint - nem állíthatjuk azt sem, hogy az indorániaknál viszont igen. Márpedig mi nem szeretnénk a jeles tudóst megvádolni, tehát akkor ( az egyenlő bánásmód elvét alkalmazva) az indoirániak sem „belső fejlődés eredményeképpen találták fel a szekeret” – hanem, valakik megtanították rá őket  – mondjuk az Árja Istenek a Szíriuszról – más megoldást nem találtunk. Ez viszont nem igen lehet komoly tudományos álláspont – tehát nem tulajdonítanánk efféle állítást az ismert tudósnak. Akkor viszont nem tudjuk, mi sarkalhatta erre az „ifjonti” - kijelentésre.

Ráadásul Fodor Istvánnal egy időben László Gyula is megfogalmazta nézeteit, pont ebben a témában:

 „Nem az a helyzet tehát, hogy a művelt népek a Mediterraneum körül csoportosulnak, s őket a barbárok gyűrűje veszi körül, akik csak annyiban részesei a műveltségnek amennyiben megtanulják a délről feladott „leckét”.Maguk a görögök sem így gondolkodtak” (Lásszló Gyula 1974: A népvándorláskor művészete Magyarországon /11)

Mi inkább László Gyula nézetét szeretnénk mindenki figyelmébe ajánlani. Sajnálattal vesszük tudomásul, hogy a cikk szerzője nem osztja nézetünket – pedig állítólag nagy László Gyula rajongó - szerzőnknek, ez a véleménye elődeinkről:

 „A bronzkori Nyugat-Szibéria ura a Szintastai régészeti kultúra népessége volt. Északi határaikon élő ugor őseink csak lesték magas tudományukat. Az Andronovói kultúra elitjét alkotó szintastai népesség a sztyepp és az erdő határvidékén élt, ily módon élvezvén mindkét földrajzi övezet gazdasági előnyeit. Elődeink ezt a trükköt is eltanulták tőlük. A vándor ősmagyarok mindig a sztyepp és az erdő határán haladtak a Kárpát-medence felé vezető útjukon.”

Talán nem túlzunk, ha azt mondjuk, hogy ennek nem sok köze van László Gyula gondolataihoz.

Igazán izgalmassá azonban a szerző egy olvasói felvetésre adott megjegyzése tette az elődeinkről tett kijelentéseit:

„… az apai kapcsolatra való utalás benne van a szövegben. Tessék figyelmesebben olvasni! Íme: Az őslakó finnugorok, szamojédok és ki tudja még miféle népek megtermékenyülve az andronovói hatásoktól, megszülték a Cserkaszkuli, Szuzguni és Jelovszkojei kultúrákat.”

Köszönjük a szerzőnek a kiegészítést, ezzel is megerősített bennünket, hogy jól értettük, azt, amit olvastunk. Ebből az értelmezésből kiindulva azonban adódik a kérdés. Az anyai ágon ugor és – ezek szerint - apai ágon „árja” magyarokkal kapcsolatban a cikk miért csak az „ugorősökről” beszél, egyetlen egy esetben sem megemlítve az „iráni ősöket”. Ráadásul mindezt egy olyan társadalom és kultúra kapcsán ahol az „apai felmenők” számontartásának domináns hagyománya megkérdőjelezhetetlen.

A cikkből idézett állításból bizony nem az tűnik ki, hogy a magyarok egyaránt árja és ugor ősökkel is büszkélkedhetnek. Itt az árják, a „nagy tanító” szerepét kapják – az ugorok viszont maximum, az eminens tanulóét - ellentétben azzal, amit a szerző a kiegészítésben állít és ellentétben a genetika tudományának megállapításaival.

Török Tibort, a Szegedi Tudományegyetem genetikai tanszékének docense, így fogalmaz:

http://magyaridok.hu/lugas/kaukazusi-testverek-1189714/

„Véleményem szerint a honfoglalók összes felmenője mindig is a sztyeppei kultúrkörbe tartozott…. felmenőit nagyrészt a bronzkori Szintasta–Andronovo–Baraba-kultúrkörben kereshetjük. Ők voltak az első sztyeppei lovas kultúrák europid népességgel.”

Vagyis ha a szerző komolyan gondolta volna a fent idézett - apai kapcsolatokról vallott - állítását, akkor valahogyan így kellett volna fogalmaznia:

„A bronzkori Nyugat-Szibéria ura a Szintastai régészeti kultúra népessége volt. Elődeink - az „andronovói kultúra” elitjét alkotó szintastai népesség és az északi határaikon élő ugorok - a sztyepp és az erdő határvidékén éltek, ily módon élvezvén mindkét földrajzi övezet gazdasági előnyeit.” – de nem ezt írta.

Kár! Szerzőnk - ahelyett, hogy írt volna egy érdekes cikket egy izgalmas témáról, szokásához híven megint „letette a garast” - a hagyományos finnugrisztikus álláspont mellett, amit (hogy lássuk, volt kitől tanulnia) a következő idézettel szeretnénk szemléltetni:

Hóman Bálint, nézetei nyelvünk megmaradásáról:

http://mek.niif.hu/07100/07139/html/0002/0001/0002-17e.html

„Az előmagyarok primitív kultúrája csak valamely magasabb színvonalon álló idegen kultúra, tartós és intenzív hatása alatt mehetett át ily nagyarányú és minden tekintetben bámulatos fejlődésen – a magyar nyelv tanúsága szerint – teljes életközösségben éltek a rájuk telepedő ogur néppel. Az ogur vadászok szolgáik körében éltek s nem egyszer ezek nőivel házasodtak össze. A két nép közt tartós együttélés fejlődött ki s az ogur urak nyelvtanulásra kevéssé fogékony asszonyaiktól és szolgáiktól megtanulták azok nyelvét, míg emezek uraiktól új, fejlettebb fogalmakat ismertek meg s jelölésükre a tőlük eltanult ogur szavakat használják.”

A két álláspont ugyan két különböző időszakról szól, és a két kijelentés között is eltelt vagy száz esztendő, de ez mit sem változtatott a finnugrisztikusok véleményén, - szolgalelkűnek és gondolattalannak, állítják be a finnugor nyelvű népeket. Mindössze a szóhasználatban van különbség. Ez utóbbi idézet gazdája még az „úrimagyarország” egyik jeles képviselője maga is tagjai az „úri osztálynak”. Számára, még elfogadható és természetes az a világkép, amelyben vannak az „uralkodásra” termettek, és vannak az őket kiszolgálók, és cselédek. Tehát számára még nem okoz gondot szó szerint is leírni, hogy az –„előmagyarok - szolgák”.

Napjainkban, az efféle szóhasználat már nem volna elég „pc”, ezért a szerző holmi kultúrkörökkel, népekkel, szálláshelyekkel, manipulálva mondja ugyanazt, mint elődje. Jelesül, hogy a finnugor népekhez minden „kultúrát” valakiknek közvetíteniük kellett, hisz önmaguk csak és kizárólag a halászó – vadászó életmódra voltak képesek, ( ahogyan nyelvük alapszókincse is oly szépen mutatja) az új gazdálkodási módra való áttérés náluk - nem úgy, az árjáknál - nem lehetett belső fejlődés eredménye.

Finnugrisztikusaink szerit tehát az „ÁRJA ISTEN” – egyik kezében bronz kardjával, másik kezében „nádpálcájával” tüzes tekintettel, oktatja a magyar férfiak elődeit, az új gazdasági innovációkra, miközben nyelvtanulásra kevésbé fogékony asszonyaikat „keményen meghágja” hogy imigyen szellemi, - és biológiai, - értelemben is megtermékenyítve, azokat, létrehozhassa a cserkaszkuli kultúra (i. e. 18–14. sz.) előmagyarságát.

Mivel az efféle nézetek, főként a finnugrisztikával foglakozó népszerű – tudományos sajtóban jelennek meg ezért sokan, ezt összekeverik a tudományos álláspontokkal. A laikus számára a „közvetítő” az maga a tudomány. Ezen sajtó egyes képviselői – e „bizalommal” élnek vissza, amikor álltudományos nézeteiket terjesztik, pöffeszkedő magabiztossággal, és a „közérthetőség” jegyében, úgymond, „humoros-ironikus” formában.

Az igazi tudománynak azonban, semmi köze a fenti állításokhoz. A finnugrisztika, amikor nem „népszerű tudományos” ( bulvár „humoros-ironikus”) módon nyilatkozik, akkor egészen más hangot üt meg, a cikk témáját adó korról is:

Részlet az ELTE Finnugor Tanszék tananyagból:
http://finnugor.elte.hu/index.php?q=ostortenetfodor

„Az uráli népek ősi történelme jól példázza, hogy e népek valaha jóval nagyobb területet népesítettek be, mint manapság… Gazdasági, társadalmi és kulturális fejlődésük a régi korokban lépést tartott az eurázsiai régiók általános fejlődésével… különösen fontos szerepet kaptak a finnugor népek életében a tőlük délebbre élő népcsoportokkal való kölcsönhatások…”( Fodor István:  - tehát amikor a tudományos álláspontot közvetíti akkor  már nem „szerezték” a tudást, hanem "kölcsönhatásként" jutottak hozzá - azért az nem mindeggy.)

Megállapíthatjuk tehát, hogy a népszerű tudományos sajtóban megjelenő egyes cikkek állításai és hangneme, jelentősen eltérnek a finnugrisztika tudományosan megfogalmazott álláspontjaitól. Ezek az eltérő álláspontok ugyan a finnugrisztika paradigmáira épülnek, de azok kifejezetten dehonesztáló, kirekesztő  kifejezések használatával íródnak.

Nézzünk néhány egyszerű példát, amivel szeretnénk szemléletesebbé tenni ennek az „eltérő hangnemnek” a természetrajzát:

1.A finnugrisztikus a „csodaszarvas” legendában az árpád korban keletkezett, és megfogalmazott „dicsőséges múltkeresést” látja, míg mások ( László Gyula ) mitológiai szépségű teremtéslegendának, és eredetmondának tartják.

https://www.nyest.hu/renhirek/hunok-es-magyarok-kez-a-kezben

2.A „kalandozások” elbeszélésébe - a politikai státuskó elfogadtatása és megerősítése helyett - a finnugrisztikus egy erősen aktuálpolitikai színezetű „maffia - állam modellt” sző bele, sőt még nyelvünk fennmaradását is ebből a”maffiaszerveződésből” vezeti le.

https://www.nyest.hu/renhirek/osmagyar-polip-a-posztnomad-kalandozo-allam

3. A templomainkban látható „Szent László és a besenyő harcát” ábrázoló táblaképek, számára az idegengyűlöletre nevelés eszközei, míg László Gyula a sötétség és a világosság kozmikus párviadalának ábrázolásaként értelmezi.

https://www.nyest.hu/renhirek/kepes-es-keptelen-kronikak-a-14-szazadbol

Gyakran hangzik el az is, hogy „a dilettánsok finnugrisztika helyett finnugrizmusról (sőt, finnugorizmusról) beszélnek, mintha az nem valamilyen tudományág, hanem mozgalom lenne.”

Az előbbiekből is egyértelműen kiderül, hogy nem a „dilettánsok, laikusok” hanem inkább „bizonyos finnugristák” - még pontosabban azok a finnugristák, akik gyakorta  publikálnak népszerű tudományos portálokon, folyóiratokban - azok, akik gerjesztik a „finnugor ellenességet” és sározzák be a finnugrisztikát.

Vagy óriási tévedés, vagy szándékos csúsztatás az-az állítás, hogy mi laikusok, nem tudjuk értelmezni a finnugrisztika állttal alkalmazott „kölcsönhatások” kifejezést, ezért kell nekünk „humoros –irónikus formában” használni - a tudományos szaknyelv helyett, - a „népszerű tudományos” sajtóban az „eltanulták” vagy a „csak nézték magas tudományukat” kifejezéseket. Senki nem tett többet azért, mint néhány, történeti nyelvész, és őstörténet-kutató, hogy a két kifejezésrendszert „összemaszatolják”. Akik a nyelvkutatások eredményeiből a fenti idézetek szerinti lenéző, és dehonesztáló stílusban írnak azokat nevezem én finnugrisztikusoknak. A finnugrisztikus, a finnugrisztika kutatási eredményeinek, felhasználásával, olyan nézeteket terjeszt, amelyek a finnugor nyelvű népeket gyalázkodó, - lenéző, - kifejezések alkalmazásával, önálló fejlődésre alkalmatlan ( degradálódott) népekként ábrázolja. Mi ezt nevezzük  - finnugrizmusnak.

A magyar nyelvész és történész társadalomnak ideje volna végre, lépnie, ha csak nem tételezem fel azt, hogy szándékosan nem változtatnak, - mert így lehet tovább maszatolni. Ráadásul a mai modern nyelvészet adna lehetőséget egy korszerű modell kidolgozására – a Budenzi alapokra építettet – a régi paradigmákat - már nem lehet tovább foltozgatni – el kellene végre engedni. Ahhoz, azonban, hogy valaki egy új paradigmához csatlakozzon, mindenekelőtt hit kell, hinni kell abban, hogy az új paradigma alkalmasabb a problémák megoldására. A finnugrisztikus tipikusan úgy viselkedik, ahogyan azt a régi, letűnőben lévő paradigmát képviselő tudóstól várjuk. Aki pedig nem hisz az új paradigmában, annak minden érvelés hiábavaló.

Pedig az új paradigma elemei már összeálltak:

Szilágyi N. Sándor: A szent mókus, avagy a módszer buktatói:

„Nyelvünk gyökereiből, legvastagabbnak a finnugor látszik, de a honfoglalás előtti török sem éppen hajszálgyökér. (És tán még vastagabbnak is látszhatna, ha nem akarták volna annyian és annyira-vékonyabbra faragni.)” A finnugor gyökér megkülönböztetett figyelemnek örvend, és mindent maga alá rendel, a magyar nyelv más nyelvekből származó elemei pedig – mint olyan zavaró tényezők, amelyek csorbát ejthetnek a rendszer különben olyan szép egyértelműségén…. (Ezt a félelmet még az ugor–török háború idejéből örököltük, és nagyon belénk szorult.)”

Sőt mi több a korszerű régészet és történettudomány is közel áll - nyelvünk és népünk eredetére vonatkozóan - egy korszerű modell kidolgozásához.

http://pestisracok.hu/nem-ott-nem-akkor-es-nem-ugy-ahogy-gondoltuk-uj-magyar-ostortenet-2-resz/

Sudár Balázs történész, az MTA Magyar Őstörténeti Témacsoportjának vezetője:

„A történeti elmélet eddig sem fedte a nyelvészeti elképzeléseket, hiszen korábban sem tételeztek fel időben olyan korai eltávolodást, amely megmagyarázná a komoly nyelvi távolságot. A nyelvészet egyszerűen nem foglalkozott az anomáliával, de előbb-utóbb ki kell éleződnie ennek a kérdésnek…. A semmiből betoppant egy jól szervezett, erős és gazdag nép Kelet-Európába, amely egyből nagyban játszott, és amelyről mindenki tudott a tágan vett környéken… . A honfoglaló magyarok felszerelése még a sztyeppén is kirívóan gazdagnak számított, ha valahol felbukkantak, akkor látszott, hogy nem akárki érkezett meg.”

Végül engedtessék meg nekem, hogy egy „klasszikust” idézzek meg, a hozzászólásom befejezéséhez, és mondandóm summázásához: ( Budenz József szavait használom fel, amelyeket Jelentés Vámbéry Ármin Magyar és török - tatár szóegyezéseiről – című – tudományos bírálatában, alkalmazott, amely után kitört az „ugor-török háború”)

„Esőt, adál uram, de nincs köszönet benne!" — mondhatnám e hozzászólásomat befejezvén, én is, ha visszatekintek a cikkek nagy halmazára, melyet Klíma úr, nem nagy gonddal és lelkiismeretességgel összehányva, a NYEST RÉNHÍREK rovata alatt a magyar „népszerű-tudományos sajtót” olvasó közönségnek nyújtott, mint feleletét azon kérdésre: honnan származik, és miképpen alakult ki a magyar nyelv és nép? Hogy e feleletnek, úgy amint ő azt adta, semmi hasznát nem vehetjük, azt a fentebbi bírálati hozzászólásom, úgy hiszem, eléggé megmutatta."

Vagyis, Klíma László, ugyan megírja ezeket a cikkeket és azokat munkássága részének tekinti, ( fel is sorolja őket a publikációi között ) csak éppen nem tudja, mit beszél.

G Kovács István – G(öblyös)éKI