„A sápadt finnugrisztikus lenéz, gyötör, kihasznál, megvet, éltedre tör!”

Finnugrizmus

Finnugrizmus

Nyelvrokonság ≠ Néprokonság

Finnugrizmus – versus finnugrisztika, genetika, és hagyományok

2020. január 01. - Géki

Az utóbbi időben több kísérlet is történt már a címben megfogalmazott egyenlőtlenség tudományos álláspontként való feltüntetésére, mintha e két fogalom (nyelvrokonság – néprokonság) és annak szétválasztása, teljesen egyértelmű definíciók alapján meg lenne oldva a társadalomtudományok (elsősorban a történeti összehasonlító nyelvészet = finnugrisztika) számára. Véleményem szerint azonban ez a „szétválasztás” egyáltalán nem történt meg, a magyar tudományos életben. A két kifejezés nagyon is összetartozik, és megkülönböztetése egyáltalán nem olyan axióma, mint ahogyan azt egyes finnugrista nyelvészek ma láttatni szeretnék.verszerzodes.jpg

I. Néprokonság

Az előző bejegyzésben tisztáztuk, hogy a nyelvrokonság ≠ néprokonság egyenlőtlenség „több mint száz éves felismerése” semmiképpen nem lehet a finnugrisztika alapvető tudományos álláspontja. Az pedig egyértelműen bebizonyosodott, hogy a finnugrisztika ha fel is ismerte ezt, a magyarságra, és a magyar nyelvre vonatkoztatva, nem tudta, és – szerintem – nem is akarta azt alkalmazni.

„Kezdetben, a tudományág művelőinek sem volt világos, hogy a nyelvi, kulturális és genetikai-antropológai párhuzamok nem vehetőek egy kalap alá. A történeti nyelvészet a történelmi kutatásokból nőtt ki, és abból vált önálló tudományággá, így „születtek meg” a nyelvészek. A kutatás során fedezték fel azt, hogy egyes nyelvek ugyanabból a korábban beszélt nyelvből fejlődhettek ki, abból „származnak”: ezt nevezték nyelvrokonságnak. S mivel úgy gondolták, hogy a nyelv közös eredete a nép közös eredetéről árulkodik, a rokonság fogalmát kiterjesztették a népre is, így született meg a „rokon népek” fogalma”
( Fejes László: A Renhírek blogon megjelenő cikkeiből )

Klímának az a vádja, tehát, hogy a két fogalom szétválasztásának felismerése már oly régen és egyértelműen megtörtén volna, hogy annak nem ismerete, holmi általános műveltségbeli hiányosság lenne, ( mind a természettudósok, mind a laikus közönség körében ) teljes egészében elfogadhatatlan, hogy ne mondjam szándékos csúsztatás, szándékos félretájékoztatás, csak is és kizárólag a közvélemény akaratlagos és szándékos félrevezetéseként értékelhető.

Pedig az előzmények igen bíztatóak voltak. Az MTA tiszteletreméltó és igen ambiciózus igyekezettel, állásfoglalást adott ki a magyarok eredetével kapcsolatban, választ ígérve a „Kik vagyunk, kik voltunk, mi magyarok? – a közvéleményben is sokakat foglalkoztató, és tudományosan is izgalmas kérdésére. A választ három cikkben kívánta megadni, és ezeknek megírására három elismert tudóst kért fel.

Az állásfoglalásba foglalt ambíciók lényegét, így fogalmazták meg:

„Cikkünk azzal a szándékkal született, hogy a sajtó, a tanárok és a nagyközönség számára összefoglalja a magyar őstörténet kutatásával kapcsolatos legfontosabb, tudományosan alátámasztott állításokat és tényeket.”

Az első cikk (Magyar őstörténet-honnan hová?) - címmel jelent, meg amely az őstörténet, nyelvrokonság, származás témakörét kívánta körbejárni. Ennek a cikknek a megírására kérték fel Klíma Lászlót.

Összességében azonban – azt kell, hogy mondjam – hogy Klíma Lászlónak nem sikerült választ találnia a feltett kérdésre, mert az a válasz, amit nyújtott, az sok mindenre alkalmas lehet, de azt a szándékot biztosan nem valósítja meg, hogy „az őstörténeti ismeretek átadása a jövendő nemzedékeknek csakis tudományos eredményeken alapulhat”.

Úgy vélem tehát, hogy az MTA állásfoglalásának ez a fejezete, semmilyen szerepet nem játszhat a „tudományos eredményeken alapuló ismeretátadásban”, sőt, könnyen támadási felületet nyújthat. A finnugrisztikának viszont nagy vesztesége, hogy mostantól kezdve már végképpen nem mondhatja, hogy csak a finnugorellenes oldal használ bizonyítatlan és hamis rágalmakat, csúsztatásokat, hazugságokat és féligazságokat. Úgy néz ki hiába volt Pusztay János figyelmeztetése – és elhatárolódása:

„A hagyományos uráli nyelvészet képviselői gyakran a kisajátított igazság trónjáról mondják el megsemmisítő véleményüket.” – ( Pusztay János – 2011)

Ebben a cikkben Klíma László a tudományos tények összefoglalása helyett - úgy tűnik ezúttal – Önmaga kíván bábáskodni a finnugrisztika legújabb „hamis és igaztalan legendájának” születésénél.

„Másfél évszázada bizonyosan tudjuk, hogy nyelvünk a finnugor nyelvek közé tartozik. A finnugor egy nyelvészeti szakkifejezés – nyelvekre alkalmazható, de népekre nem. Vagyis nem mi vagyunk finnugor eredetűek, hanem a nyelvünk.” ( Klíma László – MTA: 2018.06.19.)

Mint azt az előző bejegyzésben is láttuk, ez a „másfél évszázada tudjuk, hogy nem mi vagyunk finnugorok csak a nyelvünk” egészen biztosan nem hordozza a finnugrisztika általánosan elfogadott tudományos nézetrendszerét, sőt azt is bizonyítottnak értékelhetjük, hogy ennek éppen az ellenkezője a finnugrisztika tudományos álláspontja.

Bár Klíma hazugsága a „másfél évszázadról” nyilvánvalóan lelepleződött, ennek ellenére vizsgáljuk, meg hogy mi van akkor, ha a címben szereplő egyenlőtelenséget, a legújabb kutatások eredményeinek folyományaként, friss tudományos felismerésként értékeljük.

Ennek a felismerésnek elsőszámú bizonyítéka az lenne, ha igazolható lenne, hogy a finnugrisztika tudománya teljesen egyértelműen definiálni tudta a két fogalmat – a nyelvrokonságot és a néprokonságot – és ezekből a definíciókból, egyértelműen kiviláglana, hogy ez a két fogalom nem tartozik egybe, tehát belőlük egyértelműen levezethető e két fogalom – és a mögöttük lévő tudományos tartalom – teljes szétválasztottsága.

Mint azonban azt az előző bejegyzésben is jeleztem, ez a szétválasztás szerintem egyáltalán nem történet meg. Akkor beszélhetnénk egyértelműen arról, hogy a nyelvrokonság ≠ néprokonság, ha mindkét fogalom egyértelműen definiálva lenne. Ha ez a két fogalom nincs egyértelműen meghatározva, akkor az azok használatának különbözőségéből eredő félreértések meglehetős vaskos megfogalmazásokra adhatnak alkalmat.

Annak a bemutatására, hogy a két fogalom ( nyelvrokonság és néprokonság ) elválasztása mennyire nincs megoldva, most is egy könyvet fogok felhasználni.

Pamjav Horolma – Fehér Tibor – Németh Endre – Csáji László Koppány
Genetika és Őstörténet
A magyarok és más eurázsiai népek múltja a genetikai adatok fényében.
Napkút kiadó –Budapest – 2016

Ennek a könyvnek révén, első ízben találkozhat a hazai olvasóközönség olyan magyar nyelvű kiadvánnyal, amelyben a társadalom, – és természettudományok képviselői közösen gondolkodtak, és e közös gondolkodás eredményét publikálták. Ennek ellenére sok ellentmondás maradt a könyvben – de ez is azt jelzi, hogy a „közös gondolkodás” nem mindig eredményez „közös nézeteket” – ekkor azonban az a helyes megoldás, ha minden nézet ( külön – külön ) szerepel a publikációban. ( Ez sem mindig valósul meg teljesmértékben a könyvben – de ezt majd egy későbbi bejegyzésben elemzem részletesen. )

A szerzők közül egyértelműen Csaji László Koppány képviseli a társadalomtudományokat, így elsősorban reá támaszkodom, most a témában:

„Tudni kell, hogy sokféle lehetséges „rokonságról” beszélhetünk. Sok meddő vitát éppen az okoz, ha ezeket a fogalmakat összekeverjük.” ( Genetika és őstörténet – 2016: 65. o. )

( Mélységesen egyetértünk. Jómagam is ezeknek a meddő vitáknak az elkerülése érdekében indítottam ezt a blogot. Azt is be kell látnunk, hogy ma már nem szükségszerű minden esetben az „eredeti” szerzőre való hivatkozás, megadása egyes gondolataink ismertetésekor, mert azok az általunk megismert és „nagyra becsült elődök” munkásságának eredményeinek elismerése révén is hitelesek. Ezért ma már elegendőnek vélem, a Moravcsik Gyulára, László Gyulára, Róna-Tas Andrásra, vagy éppenséggel jelen esetben a Csáji László Koppányra való hivatkozást is. Ezeket a hivatkozásokat, a magam részéről pont olyan hitelesnek tartom, mint akár a DAI – ra, vagy akár a PVL- re való hivatkozást)

Csáji kereken 40 oldalon fejti ki véleményét, amelyből a 4. fejezet foglalkozik a rokonság kérdésével. „A népek rokonságának fogalma az egyes tudományterületeken egymástól nagyon eltérő, és sokszor problematikus. Az egyes tudományok megadhatják ugyan saját paradigmájukon belüli válaszaikat, de ezek a válaszok csak az adott paradigmán belül lesznek értelmezhetőek. Kiterjesztésük súlyos hiba!”

Ennek értelmében tehát egyértelműen kijelenthetjük, hogy jelen tudásunk szerint, a „néprokonságnak” nincs az egyetemleges tudományosságban elfogadott olyan definíciója, amelynek nem ismeretét valamiféle általános műveltségbeli hiányosságként lehetne értékelni.

Emlékeztetőül az MTA – állásfoglalásában az a vád fogalmazódott meg, hogy:

„Nyelvünk finnugor eredetű, de a magyar nép nem nevezhető finnugornak. Ez a több mint százéves felismerés még mindig nem eléggé ismert a magyar közvéleményben, sajnos még egyes természettudósok körében sem.” ( Klíma László – MTA: 2018.06.19.)

 Ezek szerint nem csak a természettudósok, de még a társadalomtudósok körében sem eléggé ismert. A magam részéről azt tenném csak hozzá – szerényen – hogy véleményem szerint „semmien tudósok” körében sem ismert, mert, hogy ilyen felismerés egyáltalán nem is létezik, tehát nincs is mit „nemismerni”…!

Igazán, és mélységesen sajnálom, hogy az általam oly nagymértékben tisztelt Pusztay János is „beleállt” ebbe a „népbutító” és a közvéleményt egyértelműen félrevezető mindenféle tudományos alapot nélkülöző „kampányba”.

Egyetlen reményem van csak, hogy Pusztay úrtól egyszer csak megkapjuk azt a magyarázatot, hogy Ő hogyan is értelmezi ezt a „nyelvrokonság ≠ néprokonság” … valamit, … és tudományos tartalmat ad ennek az egyenlőtlenségnek.

Annál is inkább várjuk a megszólalást, mert éppen most bukkantunk egy fiatal kutató tanulmányára, amely a genetikai kutatások legújabb eredményeinek fényében éppen azt elemzi, hogy miért is lehetséges az, hogy a szkíták magyarul beszéltek – tehát a magyarok szkíták. Ez a tanulmány tehát éppen azért született, hogy igazolja, azt az állítást, hogy a nyelv és a nép származása oly szorosan egybe tartozik, hogy ha az egyik állítás bizonyítása megtörténik – hogy a magyar nyelv finnugor – és hogy ha a szkítáknak is ezt a nyelvet kellett beszélniük, akkor a magyarok szkíták – nincs más megoldás. Ebben a tanulmányban viszont erős hivatkozások történnek olyan elődök kutatásainak eredményeire, mint László Gyula, Kalevi Wiik, vagy Pusztay János.

 www.southeast-europe.org/pdf/39/dke_39_m...XreAb9ehU9PR1ksOlrGQ

Ez a fiatal kutató - Horváth Csaba-Barnabás PhD - az ELTE-BTK Történelem szakán végzett 2010 – ben, így tehát már vastagon Klíma László tanítvány. A tanulmány szerint nem igen értette meg, jeles tanára előadásainak tudományos tartalmát. ( Mondjuk nem is hivatkozik rá egyetlen mondat erejéig sem. )

 GéKI

A bejegyzés trackback címe:

https://finnugrizmus.blog.hu/api/trackback/id/tr5415377666

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása